2009. January 18. Sunday

Stargirl

Ez nagyon hosszú lesz, de pótolok, mert most ilyenem van. :)

Csütörtök:

A munkahelyemen csak kapkodom a fejem, tegnap újabb munkát kaptam és más posztra (is) kerültem. Őrület, komolyan mondom. A jövő héten másik szobába megyek, ami eddigi ottani pályafutásom alatt a harmadik lesz, de kell ahhoz, hogy külön szobám legyen ismét. Állítólag. Biztos. Már mindegy is, csak legyen valami fix pont, mert ez nem tesz jót a lelki fejlődésemnek. Persze szép és okos vagyok, tanulok ebből is, ahhoz is értek már. Megyek én előre, csak a legeslegbonyolultabb úton.

Az meg a másik, hogy nem tudok sokáig egy helyben a seggemen ülni. Kell a jövés-menés, a változatosság, az önkifejezés, az újdonság. Ez nagyjából van. De valami mégis hiányzik. Vagy csak azt hiszem?!? Őszintén szólva, ilyen komoly munkahelyem még nem nagyon volt, főleg nem ennyi ideig. Tehát nem tudom máshol mi lenne, hogy lenne, de vonz az ismeretlen. Meg kéne várni, hogy kiforrjon ez, tudom én, de ha nem bírok már magammal…?

Kicsit virágnyelv. Szándékosan. Sorry! :)

A fent leírt helyzet nyomós érvvé alakult, mi szerint vásárlással kell felejtenem a munkahelyi dolgokat. Kártyatranzakciók történtek a következő helyeken: Calzedonia, Women’ Secret, C&A, Zara, H&M, Stradivarius, Berska. Annyi cuccot vettem, hogy alig bírtam hazajönni velük, de megoldottam, ez a teher nekem édes.

Péntek:

Kissé lazább napokat is tartok a munkahelyemen, amikor tudom, hogy nincs megbeszélés, komolyabb megjelenés. Így a Csillaglány pénteken az irodában:

Masnis csizma:

Csak hogy tökéletes legyen:

Komolyság és munka ezerrel:

A táskám és a nyomtató összebújva :D:

Nem is vagyok betáblázva a jövő hétre:

Szívecskés kávés bögre és a szivárvány:

Munka után akkorát aludtam, annyira ki voltam merülve, nagyon kellett. Aztán filmeztem, amiből az összes ruhára, cipőre igényt tartok.

Szombat:

Reggel piacoztunk anyuval. Imádom! Tudom, már ezerszer írtam…

Aztán plázáztunk, jézusom, hogy miket vettem megint… És mennyiért… Nem bírok leállni… Pompás ruhák és cipők. Atyaég!

Délutáni alvás ismét, igényli a szervezetem, nem ellenkezek.

Friss licsi evés tonnaszámra.

Valahogy mostanában nagyon filmnézős lettem. Így ma:

Vasárnap:

Korán ébredtem ma is, teljesen hozzászoktam. Így lustiztam az ágyban, olvastam:

Megreggeliztem, aztán a Westend felé vettem az irányt, hogy csak és kizárólag (!) hajfestéket vegyek. Vettem is. Meg még öt nyakláncot.

Ezzel tényleg letiltottam magam a vásárlásról. Egy ideig… :)

Meglátogattam Stitch-et és a gazdáját.

Noir Orange … hmm.

Mániákus filmnéző lettem, mert ezt is…:

Lassan bebújok az ágyba.

Vége!

2008. November 17. Monday

Situ

Huhh, ez volt az első olyan őszi nap, amikor úgy igazából fáztam. Csípős hideg van odakint, sőt még a szél is fúj… Éppen ezért ma már nem is megyek sehova, jó itthon a finom melegben.

Mesélek egy picit.

A munka változatos. A múlt héten ismét utaztunk, amivel olyan részét láttam meg az életnek, amit talán soha nem látnék, ha nem dolgoznék itt. A munkatársak 99 százalékával nagyon jól kijövök, egyetlen egy ember nyanya az, akivel azt hiszem múlt hét csütörtök óta (kisebb-nagyobb vita okán) meg fogom tartani az öt ezer lépés távolságot. Nem fog nehezemre esni… Költözni is fogok, másik szobába, ami meglehetősen megnehezíti a közös munkámat a főnökömmel, de hát kihívásokkal együtt szép az élet. Egyébként nagyon nem szimpi, hogy a politika mindenbe beleeszi magát és a pénz az egyetlen mozgatórugója mindennek. Pont egy olyan jellegű cégnél nem szabadna ennek így lennie, mint ahol most vagyok… Egyébiránt sokat tanulok, jó végre a főiskolán tanult elméleti dolgokat a gyakorlatban is látni.

A sulit abba fogom hagyni. Azt hiszem. Elég nagy a valószínűsége… Nem azért mert nehezemre esik a tanulás, hanem mert amilyen órákat tanítanak, azokra esik nehezemre munka után még időt és energiát szánni. Sokkal több szakmai tantárgyra számítottam, sokkal több gyakorlatot ígértek… Azt hiszem helyette inkább jövőre be fogok iratkozni egy másoddiplomás képzésre. A ruhák iránti szeretetem pedig kimerül majd a saját magam felöltöztetésében és abban, ha valaki tanácsokat kér, annak szíves örömest segítek. Ebben a félévben még bejárok azért…

És akkor elértünk a ruhákhoz. Képek továbbra sem lesznek a ruháimról, mert hétköznap eléggé konzervatívan kell öltöznöm. Bár, már kezdek egy-két ‘missrubys’ dolgot vinni a munkahelyi szürkeségbe. Csak nem fokozhatom se gyorsan, se túlzott mértékben. Alakul. :)

Most azt hiszem veszek egy nyugis és ellazító pezsgőfürdőt, bebújok az ágyba és olvasgatom a magazinjaimat.

Hatalmas piros óriás zokniban, almás-fahéjas teával.

2008. September 28. Sunday

What I wore today 28/09/2008

2008. September 25. Thursday

What I wore today 25/09/2008

Egészalakos ma nem lesz…

Úgyis a részletekben a lényeg :):

What I wore today 24/09/2008

2008. September 20. Saturday

What I wore today 20/09/2008

2008. September 19. Friday

What I wore today 19/09/2008

2008. September 18. Thursday

What I wore today 18/09/2008

2008. September 14. Sunday

What I wore today 14/09/2008

Big Shopping Tour:

Egy kedvenc tér? :):

Pihenés a téren egy kávézóban:

Ez a narancsos csokitorta 10/9-es:

2008. September 13. Saturday

What I wore today 13/09/2008

Szombaton anyuval kilátogattunk a Városligetbe:

Avon: Gyaloglás a Nőkért:

Ahol két szerelmes lufi megszökött:

Fahéjas:

A sál emlék a Szigetről:

Next Page »