2007. December 03. Monday

Speed

Pörgős nap:

takarítás (hatalmas rendetlenség van, karis hangulat viszont sehol),

hajfestés (épp ideje),

vásárlás (titok),

z15572758.jpg

ajtóra koszorút készíteni (handmade),

fogdoki (fogszabi).

2007. November 30. Friday

Pie chart

Kész, végre vége, elmúlt a tanulós, idegeskedős időszak. A labor második szövege nagyon nehéz volt, de az első jól sikerült. A szóbelin meg szerencsémre nem az a vén, gonosz szipirtyó volt. Most két cukorfalat, mosolygós, sűrűn bólogatós néninél vizsgáztam és így mennyivel kommunikatívabb voltam… A szakmai társalgás gördülékenyen ment, a szituáció (a vállalat új gyáregysége Lengyelországban, kiküldenek dolgozni, nem örülök neki, feladatom, ellenérveim, …) is jó lett. A grafikon elemzéssel adódtak kis problémáim. Eleve nem szeretem a kördiagrammot, nem hogy több összehasonlítását. Brrr… De ahhoz is mondtam-mondtam-mondtam. Néha oltári hülyeségeket, de nem baj. :) A lényeg, hogy nem kukultam meg, mint az eddigi alkalmaknál.

Eredmény egy hónap múlva. Addig izgulás, mert lehet, hogy jónak érzem, de ha ők szakmai szemmel mégis máshogy ítélik meg, akkor… Nem, ezt visszaszívom, mert nem lehet, hogy nem lesz meg. :)

images.jpegA vizsga után kicsit beugrottunk a MOM Parkba, vettünk igazi belga csokis (Lush) ajakápolót nekem (csoki illatú, puha száj… :)), ettünk Szamos Marcipános kandírozott fügét és narancsot. Mmmm…
Most meg minden vágyam egy kellemes pezsgőfürcsi, aztán egy jó nagy alvás, hogy holnap újjáéledhessek végre, összeszedjem magam, kitakarítsak, karácsony váró hangulatot teremtsek a lakásban…

2007. October 31. Wednesday

Au revoir

Öt centis darabok röpködtek le a hajamból ma a fodrásznál. Mikor eljöttem, még vetettem egy búcsú pillantást az összesöpört kupacra. Ennyit arról, hogy növesztem… :) Viszont szebb lett, ez nem vitás. :) Nem bánom, hogy fodrászt váltottam. Au revoir Attila, bonjour Timi!

2007. October 15. Monday

Fragrance

Kaptam Édestől virágcsokrot, rózsaszín a papírja.

Leszakad a lábam (thx gyönyörű, de kissé kényelmetlen Zara cipő), bejártuk a plázát farmerért, de nem vettünk.

Megszagiztuk a parfümöket a Douglas-ban, ezek tetszenek most:

elle.jpg

(YSL – Elle

diesel_fuel_for_life.jpg

(Diesel – Fuel For Life

young_sexy_lovely_w.jpg

(YSL- Young Sexy Lovely

paco_rabanne_black_xs.jpeg

(Paco Rabanne – Black XS

valentino_rock_n_rose.jpg

(Valentino – Rock 'n Rose

gucci_ii.jpg

(Gucci – II)

2007. October 04. Thursday

Shopping Bag

Ma délután óriás bevásárlást rendeztünk Édessel. Vettünk nekem kence-ficéket (körömlakkokat, szemránckrémet (banya vagyok már, kell…), szempillaspirált, Labello-kat (epreset, dinnyéset)), a kutyiknak is megvettük az esedékes dolgokat (étel, pelus, fogkrém, fogkefe, vitaminok), aztán még Spar-ban is voltunk (bio kölesgolyó, bio joghurtok, brokkoli csíra, …). Ja, és szoliztam is, hiányzik a napsütés. Kifáradtam…
Most meg tévézünk (megdöbbentő, vegyes érzelmeket keltő volt az előbbi Kaszás Attila dal), hársfa teázunk. Szép estét!
« Previous Page