Beach girls
Szombaton reggel szépen elaludtam, ezért elmaradt a sportolás, de helyette kimentünk a piacra. Többek között vettünk szilvát lekvárnak,
isteni lesz! :) Aztán délután öt után egészen fél nyolcig végig napoztunk és fürödtünk a H****-ban, csodálatos volt az idő, sütött a nap, és a késői időpontnak köszönhetően mégcsak le sem égtem, szép egyenletes halvány barna színem lett végre.
Vasárnap napközben itthon, délután és este strandon, ami érdekes és tanulságos volt. Anyuval rögtön a legelején meg is jegyeztük, hogy ez nem nekünk való. És ez teljes mértékben igaznak is bizonyult… Végig próbáltam eltekinteni attól, hogy micsoda emberek áznak a vízben és nem elhányni magam, amikor egy csepp a medence vízéből a számra fröccsent. Tisztelet a kivételnek, de igénytelenség és emberszag társult idióta viselkedéssel.
Az meg végképp érdekes jelenség volt, hogy a teljesen ép papucsomat a medence szélén hagytam, mire kiértem valaki vagy tett benne egy kört és elszakította, vagy valami hülyegyerek szimplán széttépte, nem tudom, de út közben egy szál tartotta össze, ami mire hazaértem el is pattant. Az én fejemben is valami, nem lesz strandozás egy ideig, az tuti!
A többi pedig:
-görögdinnye
-hajfestés
-gyümölcscentrifuga
-minestrone.
13 superstars commented!













