2009. January 23. Friday

Books

Tegnap óta itthon vagyok, úgyhogy nekem már második napja hétvége van. Az orvos szerint legalább egy hetet kéne itthon maradnom, de az azt hiszem, nem fog menni. Egyrészt mert uncsi. Másrészt mert olyan munkám van, amit nem szeretnék átadni másnak. Irigy vagyok, tetszik a feladat, hülye lennék másnak ajándékozni. :)

Ma annak ellenére, hogy nem vagyok valami fényesen, elmentem rendbe hozatni a körmeimet, ha már volt időpontom, azt vétek lett volna elvesztegetni, ezen kívül nagyon időszerű is volt. Szépek lettek.

Aztán könyvtárba is kellett mennem, tetemes összeget kifizetni a lejárt könyvek miatt. (Se időm, se eszem nem volt visszavinni őket…) Ha már ott voltam, akkor már újakat is válogattam. Például ezt:

Na jó, vettem ki normális olvasnivalót is, többek között Kundera-t, Jókai Annát. Csak időm lenne hétköznap olvasni…

De még előttem a hétvége, így olvasok majd, osztálytalálkozóra is megyek, takarítok, úszok. És meggyógyulok!

Így legyen.

2009. January 04. Sunday

Coconut

Ma lustálkodós napot tartottam. Egész nap pizsiben voltam.

Rajzoltam (például, azt ott lent), az ujjaim tintásak, le se jön.

Forró fürdőt vettem. Kókuszos-banános tusfürdőt és testvajat használtam. Mindjárt beleharapok magamba.

A hűtőmben csak 0,1%-os, rózsaszín (!:)) dobozos tej van és Cola Light, amit utálok.

Pontosan egy hete tartom a diétát, mínusz 2,5 kiló.

Holnap dolgozni megyek, amire most nem is akarok gondolni. Brrr…

2008. December 11. Thursday

No title :)

A vaníliarúdnak isteni az illata, hát még az íze.

2 deci vodka is elég a csokilikőrbe. Szerintem. Csak a két hetes rázogatásba nehogy belefogyjon.

Justice: A Cross The Universe komolyan kikészít, annyira, de annyira… Fiúk-fiúk!

A mézeskalács tésztája is összeállítva, holnap lesznek kis sütiemberkék, majd leharapom a fejüket és a karjukat.

Most meg pihi mozi: Nők.

2008. December 09. Tuesday

Gingerbread

Itthon vagyok. Betegen. Ma vérvételen voltam, holnap lesz eredmény, aztán a többi vizsgálat… De igazgatói utasítást kaptam a gyógyulásra és a pihenésre, úgyhogy valószínűleg a héten nem megyek dolgozni. Kicsit furi itthon lenni és nem csinálni semmi extrát. Épp’ ezért ‘nagymamis’ programokat tervezek: mézeskalácsot fogok sütni, csokilikőrt készíteni, karácsonyi ajándékokat varrni. Csak nem bírok a kanapén heverni és tévézni…

Blogokat is olvasgatok majd, amire mostanság nem nagyon volt időm.

Aztán a jövő héten munka következik majd pihi két (!!!) teljes hétig.

Eddig szeretem (-betegség) ezt a decembert…

2008. November 07. Friday

TGIF

Ó, hát végre péntek van! :) Szuper!

Ez a hét eddig lassan telt, mondjuk a tegnapi országjárás (munka) kicsit olyan volt, mint egy szabadnap, de azért mégsem teljesen. No mindegy, a lényeg, hogy itt a hétvége.

Átutalták a fizut, ami azt jelenti, hogy irány a Váci utca és a Vörösmarty tér, tapsolok, de okosan. Szeretnék egy télikabátot az új csizmámhoz. Shopping queen…

Kicsit le vagyok robbanva, fáradt vagyok, náthás vagyok, meg is kéne gyógyulni a hétvégén. Buli és gyógyhatású tequila? Talán…

Uszoda, piac, könyvtár, takarítás is.

Jó hétvégét!

2008. November 02. Sunday

Couture

Szombaton kipirososott a hajam, tiszta lett a konyha. Kitakarítottam az iTunes-t is, és az iPod-omat is. Zenékről majd máskor… De sok új lett, hogy feltöltsenek hangulatokkal, érzésekkel.

Kiválasztottam a témáját a divatbemutató styling tantárgyam vizsgafeladatának. Dior, Couture, 2008/2009 F/W, aztán anyagot gyűjtöttem és álmomban már írtam. Konkrét emlékeim vannak, hogy elemeztem a look-okat. :)

A jövőheti szakmai gyakorlat, ami a szocializmus jegyében fog telni, arról szól, hogy a kor szellemében kell alkotni: ruha, smink, haj, kiegészítők. És én. Mert én leszek a modell is. Meg persze a többiek is. Egy teljes divatbemutatót hozunk össze, zenével, díszlettel…

Ez nagy segítség:

Vasárnap reggel van, szóval van még egy teljes nap MissRuby-s dolgokra. Mert a hétköznapok sajnos nagy részben nem a belső, lelki, szellemi, kreatív énemről szólnak… De ha végre meg lesz a jogsim (nemsokára vizsga…), legalább az is kiesik a délutáni “kötelező” programok közül. És szépen egyre több időm lesz…

Mondtam már, hogy boldog novembert?

2008. October 25. Saturday

Fire

Most pedig kifestem tűzpirosra a körmeimet és elmegyek lubickolni az uszodába…

Relax on!

Vagy folytat?

:)