2009. February 23. Monday

Over

Nagyon rossz volt korán kelni, baromi álmos voltam egész nap. Ahogy jöttem haza, majdnem leléptem egy száguldó autó elé, gondolhatjátok, hogy nagyon megijedtem. Mondjuk ehhez hozzájön az is, hogy letompulok a gyógyszerektől, amiket szednem kell (és még a legdurvábbat nem is vettem be, mert nem mertem), de már csak 1 hét plus 1 nap és no more pills.

Hosszú idő után első nap a munkahelyen. Hát, mit mondjak..? Semmit. Talán ez árulja el a legtöbbet…

Reggel megkaptam a napi ételeimet, szépen beosztottam, így most egyáltalán nem is vagyok éhes. Azt hiszem, ezzel a diétával nem lesz probléma, főleg hogy nem nekem kell pepecselni a kitalálásával, a hozzávalók megvásárlásával, az elkészítésével. Az evés részt nem említem, mert azzal kapcsolatban sosem voltak nehézségeim. Hihi. <= Sajnos hihi.

A kedvem pedig csodás. Fellegekben járós. Talán kicsit félelmetesen hat, hogy egyszer nagyon rossz, egyszer nagyon jó. Ez is megszűnik nemsokára, mert megszüntetem! Máshogy tényleg nem megy.

És ezennel vége a depis picsogásnak. :)

Jó éjt mindenkinek!

2009. February 11. Wednesday

Shot

Itt vagyok. Nagy nehezen rászántam magam, hogy írjak, mert valahogy mostanában inkább befelé élek… De szeretnék újra kinyílni, ez mondjuk legyen az első lépés egyike.

Igazából írhatnám, hogy baj van a munkával, az egészségemmel, a lelkemmel, … de nem szeretek ilyen titkos információkat kiadni, mert hétpecsétesek, így ezt nem is olvasta senki. Rendben?

Azt viszont nyugodtan leírhatom, hogy újra iskolás lány vagyok, most enteriörstylist szakos, február húszonvalahanyadikán kezdek.

Ma Made in Hungaria, mozi, pörgős szoknyák, rockandroll.

Új fényképezőgépem lesz nemsokára (ma?), kattintgatok már gondolatban szép tavaszi, rózsaszín virágos képeket.

Vasárnap Wasabi, tesóm szülinapja, sok incsifincsi sushi.

Nos, megy azért az élet! :) (Jé, nevetős smiley-t írtam, talán nem lesz itt akkora gond már…)

2009. January 23. Friday

Books

Tegnap óta itthon vagyok, úgyhogy nekem már második napja hétvége van. Az orvos szerint legalább egy hetet kéne itthon maradnom, de az azt hiszem, nem fog menni. Egyrészt mert uncsi. Másrészt mert olyan munkám van, amit nem szeretnék átadni másnak. Irigy vagyok, tetszik a feladat, hülye lennék másnak ajándékozni. :)

Ma annak ellenére, hogy nem vagyok valami fényesen, elmentem rendbe hozatni a körmeimet, ha már volt időpontom, azt vétek lett volna elvesztegetni, ezen kívül nagyon időszerű is volt. Szépek lettek.

Aztán könyvtárba is kellett mennem, tetemes összeget kifizetni a lejárt könyvek miatt. (Se időm, se eszem nem volt visszavinni őket…) Ha már ott voltam, akkor már újakat is válogattam. Például ezt:

Na jó, vettem ki normális olvasnivalót is, többek között Kundera-t, Jókai Annát. Csak időm lenne hétköznap olvasni…

De még előttem a hétvége, így olvasok majd, osztálytalálkozóra is megyek, takarítok, úszok. És meggyógyulok!

Így legyen.

2009. January 20. Tuesday

A New Sky

A mai napra betervezett rendezvényhelyszínek lecsekkolásával a tervezettnél hamarabb sikerült végeznünk, így már dél körül itthon voltam. Betegen. A derekam fáj még mindig, de a fél napot magas sarkakon kellett kibírnom (), az meg hogy a torkom baromira ég, csak hab a tortán. Megebédeltem és aludtam egy kellemeset. Most meg próbálom majd elvonszolni magam a plázába, hogy vegyek egy lapos sarkú, igazán elegáns (létezik ilyen?) csizmát. Pontosan ilyen napokra. Mert a fájdalomcsillapító eszegetéstől hosszú távon nem sok jóra lehet számítani…

Gyömbéres tea is kell, hogy jobban legyek.

Most el, forró kávéból és The Presets jó hangosan hallgatásából erőt merít…

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

2009. January 18. Sunday

Stargirl

Ez nagyon hosszú lesz, de pótolok, mert most ilyenem van. :)

Csütörtök:

A munkahelyemen csak kapkodom a fejem, tegnap újabb munkát kaptam és más posztra (is) kerültem. Őrület, komolyan mondom. A jövő héten másik szobába megyek, ami eddigi ottani pályafutásom alatt a harmadik lesz, de kell ahhoz, hogy külön szobám legyen ismét. Állítólag. Biztos. Már mindegy is, csak legyen valami fix pont, mert ez nem tesz jót a lelki fejlődésemnek. Persze szép és okos vagyok, tanulok ebből is, ahhoz is értek már. Megyek én előre, csak a legeslegbonyolultabb úton.

Az meg a másik, hogy nem tudok sokáig egy helyben a seggemen ülni. Kell a jövés-menés, a változatosság, az önkifejezés, az újdonság. Ez nagyjából van. De valami mégis hiányzik. Vagy csak azt hiszem?!? Őszintén szólva, ilyen komoly munkahelyem még nem nagyon volt, főleg nem ennyi ideig. Tehát nem tudom máshol mi lenne, hogy lenne, de vonz az ismeretlen. Meg kéne várni, hogy kiforrjon ez, tudom én, de ha nem bírok már magammal…?

Kicsit virágnyelv. Szándékosan. Sorry! :)

A fent leírt helyzet nyomós érvvé alakult, mi szerint vásárlással kell felejtenem a munkahelyi dolgokat. Kártyatranzakciók történtek a következő helyeken: Calzedonia, Women’ Secret, C&A, Zara, H&M, Stradivarius, Berska. Annyi cuccot vettem, hogy alig bírtam hazajönni velük, de megoldottam, ez a teher nekem édes.

Péntek:

Kissé lazább napokat is tartok a munkahelyemen, amikor tudom, hogy nincs megbeszélés, komolyabb megjelenés. Így a Csillaglány pénteken az irodában:

Masnis csizma:

Csak hogy tökéletes legyen:

Komolyság és munka ezerrel:

A táskám és a nyomtató összebújva :D:

Nem is vagyok betáblázva a jövő hétre:

Szívecskés kávés bögre és a szivárvány:

Munka után akkorát aludtam, annyira ki voltam merülve, nagyon kellett. Aztán filmeztem, amiből az összes ruhára, cipőre igényt tartok.

Szombat:

Reggel piacoztunk anyuval. Imádom! Tudom, már ezerszer írtam…

Aztán plázáztunk, jézusom, hogy miket vettem megint… És mennyiért… Nem bírok leállni… Pompás ruhák és cipők. Atyaég!

Délutáni alvás ismét, igényli a szervezetem, nem ellenkezek.

Friss licsi evés tonnaszámra.

Valahogy mostanában nagyon filmnézős lettem. Így ma:

Vasárnap:

Korán ébredtem ma is, teljesen hozzászoktam. Így lustiztam az ágyban, olvastam:

Megreggeliztem, aztán a Westend felé vettem az irányt, hogy csak és kizárólag (!) hajfestéket vegyek. Vettem is. Meg még öt nyakláncot.

Ezzel tényleg letiltottam magam a vásárlásról. Egy ideig… :)

Meglátogattam Stitch-et és a gazdáját.

Noir Orange … hmm.

Mániákus filmnéző lettem, mert ezt is…:

Lassan bebújok az ágyba.

Vége!

2009. January 14. Wednesday

Bed and breakfast

Igazán kellemes frissen sült (teljes kiőrlésű lisztből készült) kenyér illatára ébredni. Még ötkor is. (Köszi Moulinex. :))

Lassan készülök a dolgozóba. (Mi lenne ha a baglyos pizsimben mennék? Ma nincs kedvem felöltözni… Talán még a kispárnát is magammal vinném.)

A héten a munkám eddig Facebook-ozás, szörfözés, csacsogás. Unom. (Lesz ez még az ellenkezője…!)

Fogyni nem sikerült (rám máshogy hat minden csodatrutymó), de ma még lesz Hypoxi, közben Az ördög Pradát visel alapmű befejezése. (Menthetetlenül átváltoztam egy bálnává.)

És még csak szerda van… Áááá.

2009. January 12. Monday

Already

Komolyan nem is akarom elhinni, hogy máris hétfő van. Úgy vártam a hétvégét, mert sok volt hirtelen a munkahely egy egész héten át. És ennek a kis pihinek is vége…

Szombaton átvettem a diplomámat, ami így most már nem csak egy gondolat, hanem egy csúnya barna keményfedeles oklevél.

Vasárnap vásárlás, nadrágok, blúzok, csicsa, és amikor még csak a felénél voltam a küldetésnek, hat óra lett és bezárták a boltokat, én meg mérgesen hazajöttem. Sebaj, kedden munka után megyek még egy kört.

Filmek a hétvégén:

(Hiúság vására)

(2 nap Párizsban)

(Vicky Cristina Barcelona, Scarlett Johansson love)

A kontaktlencsét csukott szemnél is lehet alkalmazni? De korán van még…

2009. January 07. Wednesday

Up and down

Hétfőn fizetésemelést kaptam, de ennek ellenére az egész napom nagyon rossz volt. Már azt is gondoltam, hogy befejeztem. Aztán tegnap megbíztak egy szuper feladattal, ami nagyon jó fejlődési lehetőség és lubickolok a szervezésben.

Beteg vagyok, fáj a torkom. De mennem kell. És még izzadni és fogyni is muszáj munka után.

Hosszú nap lesz a mai is.

Jó reggelt!

2009. January 04. Sunday

Coconut

Ma lustálkodós napot tartottam. Egész nap pizsiben voltam.

Rajzoltam (például, azt ott lent), az ujjaim tintásak, le se jön.

Forró fürdőt vettem. Kókuszos-banános tusfürdőt és testvajat használtam. Mindjárt beleharapok magamba.

A hűtőmben csak 0,1%-os, rózsaszín (!:)) dobozos tej van és Cola Light, amit utálok.

Pontosan egy hete tartom a diétát, mínusz 2,5 kiló.

Holnap dolgozni megyek, amire most nem is akarok gondolni. Brrr…

2008. December 21. Sunday

Go up

Végre itthon vagyok, mától két hét pihi. Az utolsó hetem nagyon besűrűsödött. De a történet ott kezdődik, hogy pár hete a közvetlen főnököm beadta a felmondását, ami után kis zűr keletkezett. Aztán a héten a főfőfő megbízott a céges karácsony levezénylésével, ami nem volt kis feladat. Ezen felbuzdulva rám bízta a céges évzáró ebéd teljes megszervezését is, ami tegnap le is zajlott. Ahogy hazafelé jövet beszálltam a taxiba szó szerint éreztem, hogy egy hatalmas kő esett le a szívemről, minden szuperül sikerült és még egy komoly előléptetést is magaménak tudhatok.

De hagyjuk a munkát, következzenek a kért képek.

A körmeim, amiket az én ügyes Móni barátnőm készített:

A rövid szárú csodacsizma:

A hosszú szárú szépség:

Anyu egyik karácsonyi ajándéka:

És a másik ajándéka:

Tudom, hogy örülni fog nekik, mert azzal a nagy számmal már el is mondtam neki, hogy miket fog kapni. Natessék, idén sem bírtam ki…

Az meg hogy az egész család lakkbőrben fog pompázni… :) Szépek leszünk!

A karácsonyi készülődés többi részével pedig meglehetősen el vagyok maradva. Úgyhogy nagyon bele kell húznom!

Next Page »