2009. January 28. Wednesday

Chipmunk

Most, hogy átsírtam a délutánt, mert megnéztem az Ausztráliát (amiközben rájöttem, hogy Hugh Jackman baromira jó pasi), kicsit blogolok.

Nyugi van. Munka nincs. Betegszabin még mindig. Nem vagyok a halálomon, de eddigi vélekedésem ellenére rájöttem, hogy jól esik a pihenés. Néha vannak olyan pillanatok, amikor nagyon unom magam, de átlendülök rajtuk, nem okoznak túlságosan nagy felfordulást a stresszmentes napjaimba. Úgy tervezem, hogy csak jövő héten megyek vissza a mókuskerékbe, addig a tevékenységeim az evésre (=hízásra), olvasásra, alvásra, filmnézésre korlátozódnak,  ami pontosan így van a legnagyobb rendben.

Ma este pedig:

Filmtúladagolás garantálva… :)

2009. January 18. Sunday

Stargirl

Ez nagyon hosszú lesz, de pótolok, mert most ilyenem van. :)

Csütörtök:

A munkahelyemen csak kapkodom a fejem, tegnap újabb munkát kaptam és más posztra (is) kerültem. Őrület, komolyan mondom. A jövő héten másik szobába megyek, ami eddigi ottani pályafutásom alatt a harmadik lesz, de kell ahhoz, hogy külön szobám legyen ismét. Állítólag. Biztos. Már mindegy is, csak legyen valami fix pont, mert ez nem tesz jót a lelki fejlődésemnek. Persze szép és okos vagyok, tanulok ebből is, ahhoz is értek már. Megyek én előre, csak a legeslegbonyolultabb úton.

Az meg a másik, hogy nem tudok sokáig egy helyben a seggemen ülni. Kell a jövés-menés, a változatosság, az önkifejezés, az újdonság. Ez nagyjából van. De valami mégis hiányzik. Vagy csak azt hiszem?!? Őszintén szólva, ilyen komoly munkahelyem még nem nagyon volt, főleg nem ennyi ideig. Tehát nem tudom máshol mi lenne, hogy lenne, de vonz az ismeretlen. Meg kéne várni, hogy kiforrjon ez, tudom én, de ha nem bírok már magammal…?

Kicsit virágnyelv. Szándékosan. Sorry! :)

A fent leírt helyzet nyomós érvvé alakult, mi szerint vásárlással kell felejtenem a munkahelyi dolgokat. Kártyatranzakciók történtek a következő helyeken: Calzedonia, Women’ Secret, C&A, Zara, H&M, Stradivarius, Berska. Annyi cuccot vettem, hogy alig bírtam hazajönni velük, de megoldottam, ez a teher nekem édes.

Péntek:

Kissé lazább napokat is tartok a munkahelyemen, amikor tudom, hogy nincs megbeszélés, komolyabb megjelenés. Így a Csillaglány pénteken az irodában:

Masnis csizma:

Csak hogy tökéletes legyen:

Komolyság és munka ezerrel:

A táskám és a nyomtató összebújva :D:

Nem is vagyok betáblázva a jövő hétre:

Szívecskés kávés bögre és a szivárvány:

Munka után akkorát aludtam, annyira ki voltam merülve, nagyon kellett. Aztán filmeztem, amiből az összes ruhára, cipőre igényt tartok.

Szombat:

Reggel piacoztunk anyuval. Imádom! Tudom, már ezerszer írtam…

Aztán plázáztunk, jézusom, hogy miket vettem megint… És mennyiért… Nem bírok leállni… Pompás ruhák és cipők. Atyaég!

Délutáni alvás ismét, igényli a szervezetem, nem ellenkezek.

Friss licsi evés tonnaszámra.

Valahogy mostanában nagyon filmnézős lettem. Így ma:

Vasárnap:

Korán ébredtem ma is, teljesen hozzászoktam. Így lustiztam az ágyban, olvastam:

Megreggeliztem, aztán a Westend felé vettem az irányt, hogy csak és kizárólag (!) hajfestéket vegyek. Vettem is. Meg még öt nyakláncot.

Ezzel tényleg letiltottam magam a vásárlásról. Egy ideig… :)

Meglátogattam Stitch-et és a gazdáját.

Noir Orange … hmm.

Mániákus filmnéző lettem, mert ezt is…:

Lassan bebújok az ágyba.

Vége!

2008. December 29. Monday

Comptine D’un Autre Été: L’après Midi

Képes vagyok elkésni valahonnan csak azért, mert itthon utolsó pillanatban jut eszembe, hogy nekem muszáj valamilyen (pontosan Amelie OST, mert régen hallgattam és pont ilyen a kedvem ma) zenét hallgatnom út közben. Szóval CD-t megkeres, gépre fel, telefonra át, minimum 10 perces késés, de azért a fülemben a hangulatzeném szól és én mosolygok az utcán.

Fogyni mentem egyébként. Miközben szaunáztam Hosszúlábú aput olvastam, míg tekertem Napsütötte Toscana-t néztem, így elsőre nem is volt olyan vészes…

A hazaútam meg legalább három pékség mellett vezetett el, ami baromi nagy kegyetlenség az élettől. Csokis croissant ide, de moströgtönazonnal! Na megyek, megiszom a fehérjeturmixomat=ebédemet.

Szép napot!

2008. June 25. Wednesday

The Way We Were

Valamiért a filmekben mindig megnézem magamnak a ruhákat. Nagyon. :)

Ma láttam az Ilyenek voltunk-ot (nekem alapfilm) és közben készítettem pár screenshot-ot.

Lássuk, milyen ruhákban szerepel Hubbel (Robert Redford) szerelme Katie (Barbra Streisand) és pár mellékszereplő.

2008. June 04. Wednesday

Rain

Visszavonhatatlanul kontaktlencsés lettem. Ma megvettem a féléves adagot.

Esőben vezettem, amitől eleinte féltem, de semmi gond. Ment.

Van egy új cipőm. Itt pihen mellettem. Nézzük egymást. Ismerkedünk.

Holnap este 7-kor Szex és New York!

2008. May 27. Tuesday

60

Hát, ez a mai vezetés. Kint a kocsik között. Én. Hatvannal. Lakott területen. Én. Túllépem a sebességhatárt, mikor életemben először vezetek a forgalomban. Én. Aki be voltam tojva, hogy merek-e majd gyorsan (értsd: 30-nál többel :)) menni. Igen. Nem volt semmi. Tetszett. Nagyon tetszett. Kimentünk Újpestre. Vagyis én kivezettem Újpestre. Pénteken megyek megint. Óóóóóó!

Hazafelé jövet meg mosolyogtam magamban, tuti dilisnek néztek. :)

És ezt hallgattam (SATC OST):

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Alig várom, hogy lássam a filmet! Őrület! Hogy ennyire lehet csípni egy sorozatot…

2008. March 06. Thursday

Japán

Útban vannak a lichik, a tintahalkarikák és a kis maki sushik sok-sok ízben.

Okinawa Love.

[coolplayer width="300" height="20" autoplay="0" loop="0" charset="utf-8" download="0" mediatype=""]

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

[/coolplayer]

Ide el kell mennem!

 okinawa-beach.jpg

És ma Hayao Miyazakit nézünk. 

2008. March 02. Sunday

OMG!

Na Ő ki?
Nem tudom nevessek, vagy sírjak… 
 

1.jpg

2.jpg

Ha majd magamhoz tértem, írok!

2007. December 20. Thursday

Aszalt sárgabarackot…

Aszalt sárgabarackot, szilvát, fügét eszegetünk, Pinky az ölemben ül, Édim szemben velem, mindketten gép előtt. A szokásos… :) Éppen a karis sablonomat alakítjuk. Én a dizájnt már vagy két-három hete megcsináltam (semmi különös, egészen egyszerű, viszont rózsaszín), de a feltöltés elmaradt. Most ezen vagyunk.

Közben karácsonyi zenéket hallgatunk, mert én szeretem, nem, nem unom, nekem még csak nem is gáz, se nem nyálas, se nem fúj. Az előző pár hétben tetemes mennyiséget gyűjtöttem karácsonyi albumokból. Van Jackson 5, Ashanti, Boyz II Men, Mariah Carey, Girls Aloud, Destiny's Child, aztán Sesame Street, Disney, Grinch karácsony, és Barbra Streisand, Elvis, Sinatra, klasszikusok, válogatások… Kicsit túlzásba estem, na! :) Mondjuk zene terén mindig ez a helyzet.

Tényleg! Az új sablonba majd zenét is szeretnék berakni. Mi mást: a Love Actually-t. Karácsonyos, szép, romantikus.

 [youtube BKGAdE6wwTM nolink]

2007. November 02. Friday

Pony Club

A négy napból eddig kettő ment el anélkül, hogy bármi extra történt volna. Voltunk sétálni a Duna parton, megfürdettük a kutyikat, kicsit rendet raktunk, Macskafogót néztünk (a 4 gegszter patkány még mindig a legjobb benne :)), GTA-t játszottunk (nagyon gonoszul, de nagyon jól szórakoztunk közben :)).

Zenét is hallgattunk, többek között az új kedvencem, a New Young Pony Club: Fantastic Playroom-ját.

[youtube 4iF8AYLVwAc nolink]

Most meg a Hitchcock gyűjteményből nézünk meg egyet. De melyik legyen? Hiszen mind jó. Na, majd kitalálom. :)

Update: Persze, Hitchcock. Helyette még mindig gyilkolászunk a városban. Nyugi, nem itt, csak a GTA-ban. :) Pink órát vettem a kigyúrt, néger hapsikámnak. :)

Next Page »