2009. January 21. Wednesday

Allure

Ez a nap is véget ér lassan. Már csak kétszer megyünk dolgozni és hétvége. Jippijé!

Délután RareMiracle és én, 1000 kalória per harapás típusú brownie-t ettünk, hozzá forró csokit ittunk, mert megérdemeljük. Jót beszélgettünk, csak sajnos röviden, mert orvoshoz kellett mennem, hatra, hogy hétkor még várjak a soromra. Mindegy is. Most nem ez a lényeg, hanem felmerült az ötlet, talán időszerű lenne egy blogtali. Ki jön? És most nem lesz olyan, hogy ígérjük, aztán hopp, mégsem tudok menni. A megjelenés kötelező! Kapásból minimum 6-7 ember nevét alapból felírtam a képzeletbeli listámra.

Egyébként végre be kéne pasiznom, hogy esténként ne vaníliás, hanem 18-as karikák lebegjenek a szemem előtt. Komolyan, én mondom, ez lenne a legjobb fogyókúra…

Szép estét!

2009. January 12. Monday

Already

Komolyan nem is akarom elhinni, hogy máris hétfő van. Úgy vártam a hétvégét, mert sok volt hirtelen a munkahely egy egész héten át. És ennek a kis pihinek is vége…

Szombaton átvettem a diplomámat, ami így most már nem csak egy gondolat, hanem egy csúnya barna keményfedeles oklevél.

Vasárnap vásárlás, nadrágok, blúzok, csicsa, és amikor még csak a felénél voltam a küldetésnek, hat óra lett és bezárták a boltokat, én meg mérgesen hazajöttem. Sebaj, kedden munka után megyek még egy kört.

Filmek a hétvégén:

(Hiúság vására)

(2 nap Párizsban)

(Vicky Cristina Barcelona, Scarlett Johansson love)

A kontaktlencsét csukott szemnél is lehet alkalmazni? De korán van még…

2009. January 03. Saturday

What went wrong?

Mi sem mutatja jobban vásárlásbeli kényszeremet elszántságomat, hogy szauna és Hypoxi után teljesen kipurcanva, nem haza, hanem a Westend felé vettem az irányt. Egyik boltról a másikra jártam, de pár bizsun kívül nem vettem semmit. Karácsonyról maradt még pénzem jócskán, bármit megvehettem volna, de semmi. Semmi. Semmi. Itt valami baj van! Nagy baj van. Ilyen még nem fordult velem elő soha. Talán holnap teszek még egy próbát. Hátha…

Amiket vettem pedig:

Igazából nem volt rájuk különosképp’ szükségem, de olyan nem fordulhat elő, hogy üres kézzel jövök haza…

HülyePicsa vagyok, így kell szeretni és kész :)

2008. December 14. Sunday

Shake ya ass

Úgy döntöttem kicsit felrázom magam téli (és pasi nélküli) álmomból. Holnap be fogok jelentkezni a körmöshöz (francia, kerekített), barnulnom is kell (UV mentesen persze), masszíroztatok (szép feszes bőrt de azonnal!!), fodrász (régi típusú egyenes frufrumat kérem vissza), diéta (folytat).

Ma több mint a fél fizetésemet csizmára költöttem (a helyes eladó fiú még fel is segítette a lábamra, nahát :)). Dáma Ruby Reloaded.

Mindennél természetesebb, hogy ehhez új parfüm is kell. => Meg is van.

Szép szemhéjfestékek is kellenek (m·a·cikám találkozunk), meg nem is tudom még mi, de valahogy úgy érzem, hogy muszáj kibújnom a régi bőrömből és valami régen viselt, dögösebbet felvennem.

Pezsgek, vibrálok, rááázoook

2008. November 02. Sunday

Cheese

Nemrég értem haza, anyuval plázáztunk. :)

Vásároltunk, sajttortát ettem, kontaktlencsét intéztünk, karácsonyfadíszeket nézegettünk (pici kis tollas madárka dísz, de szép), telefonoztunk (decemberben megveszem magamnak az iPhone-t=>kariajándék, de váááááároooooom máááááár :)).

A mekis lángos mini és a tejföl, amit adnak hozzá, kb 1%-ban tejföl, a többi pedig műanyag. Az éves McDonald’s méregadag le is tudva ezzel…

Most még mosok, teregetek, 100 hasizom, forró levendulaillatú fürdő és irány az ágyikó!

Jó éjt!

2008. October 23. Thursday

Heels

Ez a hét egyszerűen fantasztikus, bárcsak ilyen keveset kéne dolgozni mindig. Tegnap ráadásul délben elengedtek minket, úgyhogy pihiztem is már egy keveset. Mert azért még csak szokom a témát…

Ma kilenc után keltem, egy csiga megirigyelhetné a tempómat, amivel ébredek, reggelit készítek… Semmi kapkodás, semmi hétköznapi perceken múlik a világ.

A suliban az önismereti tréning órát látatlanban is brrrrrfújbrrrrr, de aztán megnéztem magamnak és az egyik legjobb óra eddig. Az “A típusú” személyiségtesztből kiderült, hogy kicsit le kéne lassítanom. Türelem-türelem! Ezen kívül piros a személyiségem, ami szerintem kicsit sárgás is. Oké, nem érthető, tehát: extrovertált és aggyal döntő. Pedig szerintem inkább szívvel. ??? Elérte a célját az óra…

Tényleg! Hopp egy kép a Csajos Blogtaliról:

Macsival ugyanolyan lila lakkcipőnk van, amit lila harisnyával szeretünk hordani. És pont ugyanakkor vettük fel, ugyanúgy…

A mandarin héjának illata… Hmmm…

2008. September 30. Tuesday

Details

Hogy tényleg sikerüljön megszervezni a Csajos Blogtalit, ezért írok egy kis összegzést arról, hogy mit tudunk eddig.

Az már eldőlt, hogy október 11-én, szombaton lesz, egy délutáni időpontban, de ez utóbbi még pontosításra szorul.

Akik jelezték, hogy jönni szeretnének:

Kati, Bori, RareMiracle, Tisss, macsibibike, Deva, Nefrit, Placida, Rita, Eszti. (Ha valakit kifelejtettem, az szóljon! Új jelentkezőket is nagyon szívesen fogadunk!)

Kérlek titeket, hogy erősítéstek meg egy kommenttel a csatlakozási szándékotokat, hogy asztalt tudjunk foglalni.

És akkor elértünk a még tisztázatlan helyszínhez. Eddig a Bobek merült fel, de akinek más ötlete van, az nyugodtan jelezze! (Zárójelben megjegyezném, hogy a hely befogadóképességével és a fűtött/fűtetlen-ségével kapcsolatban aggályok merültek fel…)

Nos, akkor ehhez szóljatok hozzá! :)

2008. September 19. Friday

Camera

Próbálom kihasználni azt a pár munka nélküli napot, amit még jövőhét utáni hétig van. Ma például egy nagyon jó kis délutánom és estém volt anyuval. Finom ebéd, vásárolgatás, nevetés…

Itthon ruhák újra felpróbálása, mit mivel, … , a szokásos… Pár nap alatt sikerült majdnem az egész fizetésemet elkölteni. De nem bánom. Évszakváltás. Ez ilyen. Legalábbis nálam.

A fotókat pedig lehet, hogy beszűntetem. Nagyon megváltoztak a fényviszonyok itthon (köszi ősz), még napközben sincs annyi fény, hogy az én kis gépecském jó képeket tudjon készíteni. A rosszakat meg nem érdemes feltenni, mert szerintem élvezhetetlenek. Rossz ránézni a mai és a tegnap napi ruháimra. Mármint a képekre. Mert a ruhák jók voltak, csak olyan máshogy adja vissza… A vakut ki nem állhatom. Tényleg nem tudom mitévő legyek…

Egyébként fűtenek, narancsos-fahéjas tea, óriás gyapjú zokni és Duffy: Rockferry.

2008. September 18. Thursday

I’m here!

Itt vagyok, nem tűntem el, mindössze annyi történt, hogy beszippantott a szekrényem, körbefogtak a ruhák, táskák, övek, cipők és nem tudok menekülni napok óta=átrendezem a gardróbot, elteszem a nyári cuccokat (könycsepp…) és előszedem a meleg ruháimat.

Pótoltam két napot, meg lehet nézni itt és itt.

Ezen kívül újra járok vezetni is. Tegnap voltam először. Le is robbantunk… Nyugi, nem miattam. :)

Lányok! De jó lesz ez a csajos blogtali. Nos: Tisss, macsi, Nefrit, Placida, Rita, Bori, Kati, Eszti és a többiek! Mikor és hol ülünk össze csacsogni?

És a közeli következő… :)

2008. September 14. Sunday

Straight tip

Igazából nem is hiszem el, hogy ősz lett. Így, mintha elvágták volna a nyarat… Pedig még annyi, de annyi jó ruhát szerettem volna mutatni. Meg cipőt. Például lakkot, cuki masnival…

Mielőtt még a depi eluralkodhatott volna rajtam, vásárlásterápiába fogtam. Nagyba, őszibe. Vagyis az úgy volt, hogy horgolt harisnyáért indultam, és egy kis window shopping-ra.

Csajok! Tuti tipp: ha valaki szeretne venni magának lila lakkcipőt, lila körömlakkot, szív medált, fekete mese cipőt, lakk lapos kiscipőt, tulipán fazonú ballonkabátot és svájci sapkát, akkor az induljon el harisnyát venni. Komolyan. Beválik! :)

Next Page »