2008. November 04. Tuesday

Driving licence

Ünnepélyesen bejelenthetem, hogy ma sikeres forgalmi vizsgát tettem. Már csak az egészségügyi vizsga van hátra, de az nem vészes, mondhatni nagyon könnyű.

Tehát tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy meg van a jogosítványom!

Yeeees!

Azt hiszem sikeres év ez az idei…

2008. November 02. Sunday

Couture

Szombaton kipirososott a hajam, tiszta lett a konyha. Kitakarítottam az iTunes-t is, és az iPod-omat is. Zenékről majd máskor… De sok új lett, hogy feltöltsenek hangulatokkal, érzésekkel.

Kiválasztottam a témáját a divatbemutató styling tantárgyam vizsgafeladatának. Dior, Couture, 2008/2009 F/W, aztán anyagot gyűjtöttem és álmomban már írtam. Konkrét emlékeim vannak, hogy elemeztem a look-okat. :)

A jövőheti szakmai gyakorlat, ami a szocializmus jegyében fog telni, arról szól, hogy a kor szellemében kell alkotni: ruha, smink, haj, kiegészítők. És én. Mert én leszek a modell is. Meg persze a többiek is. Egy teljes divatbemutatót hozunk össze, zenével, díszlettel…

Ez nagy segítség:

Vasárnap reggel van, szóval van még egy teljes nap MissRuby-s dolgokra. Mert a hétköznapok sajnos nagy részben nem a belső, lelki, szellemi, kreatív énemről szólnak… De ha végre meg lesz a jogsim (nemsokára vizsga…), legalább az is kiesik a délutáni “kötelező” programok közül. És szépen egyre több időm lesz…

Mondtam már, hogy boldog novembert?

2008. October 04. Saturday

No time to blog

Nagyon ki vagyok purcanva fizikailag is és mentálisan is, sok ez még így egyszerre. Munka, suli, vezetés, nyelvvizsga és hahó, még én is itt vagyok.

Ok, akkor menjünk szépen sorba!

Munka: a reggel 5 órai kelés nem csak elméleti síkon, de a gyakorlatban is meglehetősen érzékenyen érint. Ezt meg fogom (kell!) szoknom, mert ez van, és kész. A munkatársak eddig kedvesek, remélem ehhez a jövőben is tartják magukat. A munka tartalmi elemeiről nem hiszem, hogy fárasztom itt az agyakat…

Suli: az iskola jóvoltából szerdán VIP divatbemutatón voltunk. Találkoztam régen nem látott ismerősökkel, ittam pezsgőt, majdnem elcsúsztam egy szendvicskrémen (:)), a show jó kis zenéire illegtem-billegtem, agancs, képkeret, paletta.

A házi körül ismét akadnak kisebb problémák, abból adódóan, hogy a kis csapatunk nem tud csapatként működni. Ezen úgy változtatunk, hogy kegyetlenül kizárjuk a rebellis és a feladat kivitelezését hátráltató egyedeket, így maradunk ketten. Új tagokat majd levadászunk. Moodboard készítés 3, 2, 1…

Vezetés: Jövő hét utáni kedden megyek vizsgázni. Addig még hétfő-szerda-péntek gyakorlás, kerüljétek a környéket!

Nyelvvizsga: Tegnap labor, ma hajnalban szóbeli, de erről nem szeretnék részletesen beszélni. Egyrészt babona, másrészt mert mert.

Ma viszont aludtam egy jót délután.

2008. September 24. Wednesday

Marchesa

Vezetek: nemsokára megyek vizsgázni.

Angolozok: Agatha Christie: Black Coffee, tankönyvek és tételek. Gilmore Girls nézés is be van tervezve a célnyelven, de időm az nincs rá…

Suliba is járok: első nap a kétszer másfél óra észrevétlenül elrepült. A Márk csak mondja és mondja … bármeddig tudnám hallgatni. Az “osztálytársaim” jófejek. A lecke megírása folyamatban.

Éppen különböző nemzetiségű lapok divatanyagait nézegetem, mindemellett megpróbálom pótolni hiányosságaimat a modellek világában.

A 2009 S-ből Marchesa-tól ámulatba is estem. A Emmy-n Eva Longoria-n tűnt fel egy csodaszép ruha, így megnéztem a többit is. Szó nincs erre:

2008. September 22. Monday

Bike

Ma voltam vezetni. Sajnos amikor megbeszéltem ezt az időpontot, nem voltam tisztában azzal, hogy ma van az autómentes nap. Ezért cserébe kap valamit tőlem a Föld. Majd kitalálom mit…

Délután angoloztam, kicsit belealudtam, de az nem volt más, csak a szemeim pihiztek egy csöppet. Belefér…

Nemrég lettem kész a gyümölcsrizzsel. Este hat után egy falatot sem alapon meg is ettem egy nagy tányérnyit. Egészségemre!

Ez meg a szombati ruhám. Pótoltam.

Szép estét!

2008. July 11. Friday

Power

Vezettem, de ma nem volt hangulatom az egészhez, ez meg is látszódott rajta, amin egy kicsit elszontyolódtam. Hogy csillapítsam ezt a csúnya érzést, beugrottam a Plaza-ba, vettem pár kiegészítőt. Nem ruhát, szóval ez nem teljesedik be… :) Még nem! :P

Korán hazaértem, úgyhogy kicsit hosszabban sétálgattunk a Pinky-vel a környéken. Ő jól megijedt egy nála nem nagyobb kutyától… Soha nem szocializálódik ez a gyerek…? :)

Most meg megpróbálom felszámolni ezt a rendetlenséget, ami körülvesz. A ruhák átvették az irányítást a lakás felett, (nem volt nekik elég az életem :))…

Utána meg sóhajtozok egy pár milliót, hogy tényleg nem mentem a Balaton Sound-ra.

2008. June 27. Friday

Rainbow

Ma már egy fekete felhő sincs a fejemben.

A hasikámban pedig finom gyümölcsleves van. Meggy…

A kocsikázás ma is jól ment.

És hülye vagyok, mert lemondtam a Balaton Sound-ot.

Bye-bye Booka Shade.

Bye-bye Mala Garden.

2008. June 04. Wednesday

Rain

Visszavonhatatlanul kontaktlencsés lettem. Ma megvettem a féléves adagot.

Esőben vezettem, amitől eleinte féltem, de semmi gond. Ment.

Van egy új cipőm. Itt pihen mellettem. Nézzük egymást. Ismerkedünk.

Holnap este 7-kor Szex és New York!

2008. May 30. Friday

OMG

Ez a mai vezetés leszívta az agyamat. Baromi nehéz mindenre egyszerre figyelni, az autó kezelésére, a táblákra, a lámpákra, az útra, a gyalogosokra… Rengeteg dolog egyszerre… Így még nagyon az elején…

Arról nem is beszélve, hogy mennyi hülye van kint a forgalomban. Csak ma, az össz-vissz 2×45 perc vezetés alatt vagy 10x találkoztam durván szabálytalankodó idiótával, akik a frászt hozták rám. A legeslegdurvább egy köcsögszemétláda kamionos volt, aki elkezdett szépen áthúzódni az én sávomba, mert telefonált, mert elaludt, mert rúzsozott, mert újságot olvasott, mert mit tudom én, nem is érdekel, de a lényeg, hogy nem figyelt. Megfagyott a vér bennem. Ezekhez hozzá kell szokni, bírni kell idegekkel, mert ez ilyen.

De ezektől eltekintve nagyon szuper volt, s a lelkesedésem töretlen.

2008. May 27. Tuesday

60

Hát, ez a mai vezetés. Kint a kocsik között. Én. Hatvannal. Lakott területen. Én. Túllépem a sebességhatárt, mikor életemben először vezetek a forgalomban. Én. Aki be voltam tojva, hogy merek-e majd gyorsan (értsd: 30-nál többel :)) menni. Igen. Nem volt semmi. Tetszett. Nagyon tetszett. Kimentünk Újpestre. Vagyis én kivezettem Újpestre. Pénteken megyek megint. Óóóóóó!

Hazafelé jövet meg mosolyogtam magamban, tuti dilisnek néztek. :)

És ezt hallgattam (SATC OST):

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Alig várom, hogy lássam a filmet! Őrület! Hogy ennyire lehet csípni egy sorozatot…

Next Page »