Silly me!
Nem tudom, hogy mi szállt meg, de nem bírok a popómon ülni, állandóan mehetnékem van. Csak a buli és a szórakozás, csak az élet!
Valami Törökországban változott meg bennem. Ezt viszont határozottan tudom!
Furi.
Ha az egészet kicsit jobban átgondolom, akkor rájövök, hogy az egész olyasmi, hogy: Régen valamikor elejtettem egy fonalat, amit el is vesztettem. Nemrég megtaláltam és hagytam, hogy szépen, fokozatosan visszavezessen magamhoz.
Ennek az útnak sok állomása volt, varázslatos történések és különleges személyek is.
Igen.
Így most olyasmi, hogy: fecsegek, vigyorgok, szívből nevetek, fogom a hasam a nevetéstől, ismerkedem, gyűjtöm a telefonszámokat (hihi), csókolózom, sírok zenéken, lúdbőrözök zenéken, énekelgetek magamban, táncolok, becsípve még jobban táncolok, boldog leszek egy lájktól (!), silly me!
Pontosan itt kezdődött minden. A tengerparton sétálva:
Én is elvesztetem a fonalat magamhoz, pont ahogy írod. Csak remélni tudom, h én is újra megtalálom. :(
Comment by Keriann — 2010. September 26. Sunday @ 17:29