2010. June 06. Sunday

Family weekend

Ez a hétvége most úgy alakult, hogy nem mentünk ki a nyaralóba. Sebaj, mert így is tartalmas két napon vagyok túl.

Szombat délelőtt családi ebédet főztem, aminek egyik fogása volt ez a jó nagy adag héjában sült parázs krumpli.

(Próbáld azt ki, hogy szerecsendió, piros paprika, fehér bors, koriander és himalája só keverékét feloldod egy kis oliva olajban és azzal kened meg a félbevágott krumplikat!)

Aztán kísérletet tettem a ruhás szekrényem átpakolására, egy részét sikerült is megcsinálni, körülbelül a felét. (Tekintve, hogy tartalmával fel lehetne akár tíz boltot is tölteni, ez nem volt kis feladat így sem. :)) Elővettem a nyári ruháimat, remélem most már marad a jó idő!

Délután a testvéremmel kimentünk a Margitszigetre megtenni egy kört, jó tempósan végig is sétáltuk. A felénél kicsi pihenőt tartottunk, mert találtunk valami egészség-vásár félét, ahol ittunk egy bio energia italt, aztán suhantunk is tovább. Azt tervezem, hogy hetente egyszer ki kéne menni gyalogolni. Olyan jól esett, hogy most nem a futópadon tettem meg a kilométereket, hanem szép napsütésben a szabadban.

Vasárnap reggel szentmisén voltunk anyuval. (Igen, már írtam itt a blogban is, hogy szoktunk  menni, vallásos vagyok.) Péter atya tartotta, akinek van egy maci bábja, a Brumi, ők ketten együtt meséltek a gyerekeknek. Igazán jó ötlet, hogy ilyen játékos formában nyit a fiatalabb korosztály felé, így biztos szeretnek misére járni ők is. Na jó, persze nekem is tetszik, aranyos! :)

Aztán piacoztunk. Ma például csak gyümölcsöt ettem, amihez ananászt és mangót vettünk, ebből nagyon fini salátát készítettem, sok-sok illatos fahéjjal.

Délután apuval találkoztam, kinéztünk kicsit a Városligetbe, ahol igazi vásári forgatag fogadott minket.

Megnéztük a Mezőgazdasági Múzeumot, ahol ezer éve voltam utoljára.

Ez a régi filmek plakátjait bemutató rész pontosan nem tudom, hogy hogy került oda, de tetszett…

Ha maga a kiállítás annyira nem is fogott meg, de az épület szépsége annál inkább.

Késő volt már, mire a Petőfi Csarnokhoz értünk, úgyhogy nem mentünk be a kiállításra. (Az az igazság, hogy a ligetben szembesültem azzal, hogy hoppá, a Napfényes Fesztivál ma van. Teljesen kiment a fejemből, pedig ezen nagyon szerettem volna részt venni. Esetleg az olvasóim közül valaki volt rajta? Ha igen, akkor meséljen nekem, jó?! :))

Nos, mint látható, ez a szombat-vasárnap egy igazi családi hétvégére sikerült. Ha nem is úgy valósult meg, hogy hogy mind együtt voltunk, de minden családtagommal eltöltöttem pár kellemes órát.

8 Comments »

  1. Hú, az a krumpli istenien néz ki, nyammi :-)

    (Világosodott a hajad, mintha már teljesen szőke lenne? :-))

    Comment by macsibibi — 2010. June 07. Monday @ 18:43

  2. Szép képek, mint mindig!:-) Nekem is más színűnek tűnik a hajad, de gondolom ez magától alakul. Bár én csak a saját színváltós hajamból indulok ki, még igy is, hogy lassan 3 éve, semmi nemű festék nem érte!

    Comment by RareMiracle — 2010. June 08. Tuesday @ 22:29

  3. Nekünk van olyan óriási pöttyös bögrénk :)

    Kicsit offolok: megváltozott a blogom címre, mostantól itt érhető el: http://mylittlethings.hu/blog/

    :)

    Comment by Rita — 2010. June 10. Thursday @ 20:44

  4. macsi: Talán csak a nap szívta meg egy picit. Nem leszek teljesen szőke, valahogy nem tudok vele azonosulni… :)
    RareMiracle: Ez teljesen a fodrász műve, még nem szántam rá magam a teljesen saját hajszínre való festésre, mert azért az jóval sötétebb. Igazi barna.
    Rita: Nekem is van, még a Szigeten kaptam ajándékba. Olyan aranyosak azok a pettyek! :)

    Comment by MissRuby — 2010. June 16. Wednesday @ 22:05

  5. Ezeket a pöttyös kerámiákat mindenhol látom.. komolyan :D Emlékszem, Rita h ti is vettetek, mikor nálunk voltatok Pécsen! :D

    Comment by DoRcY — 2010. June 18. Friday @ 09:31

  6. Valki egyszer kitalálta és megcsinálta, de azóta sok kerámiás lekoppintotta…

    Comment by MissRuby — 2010. June 18. Friday @ 20:00

  7. Szerintem jópofák, jó nagyok, sok teát lehet tölteni beléjük, az ex-páromnak volt és sokszor lenyúltam és abból kortyolgattam a gépnél a teát. nagyon szerettem :)

    Comment by DoRcY — 2010. June 23. Wednesday @ 12:03

  8. Nekem ez a kedvenc bögrém! :) (A Starbucks-os mellett… :))

    Comment by MissRuby — 2010. June 23. Wednesday @ 20:13

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Leave a comment