2010. June 30. Wednesday

Aurora

Kicsit túlpörgettem magam két (bio) energiaitallal. Bár rámfért. Nagyon fáradt voltam. A kávéról ismét leszoktam, kicsivel több mint egy hónapja nem ittam, és már az ízét sem kívánom, de ma olyan napom volt… De eddig a hetem is őrület…

Hétfőn délután szerettük volna befizetni a nyaralást. ‘A’ végül úgy döntött, hogy egye fene, menjünk Törökországba,  tette ezt az én legnagyobb örömömre, hiszen a delfinekkel úszás volt az idei nyár legnagyobb célkitűzése és Törökországban sok helyen van erre lehetőség. Az is szuper, hogy egy új országba fogok eljutni, így leírhatatlanul boldog vagyok ettől az úttól. Tehát. Eldöntöttük, így gondoltuk be is fizetjük. De az utazási irodák honlapját nem frissítik rendszeresen. Így ahova mentünk volna, egy 5 csillagos új luxusszállodába, ott már nem volt hely. Se 15-i, se 22-i indulással, se a kettő között. A válság miatt az irodák nem mertek sok helyet foglalni a szállodákban, mondván, hogy idén nem fognak sokan nyaralni menni. Ennek köszönhetően a megadott összeghatárig és a megadott időszakra konkrétan egyetlen egy lehetőségünk maradt. De szerencsére az is elnyerte a tetszésünket, szintén 5 csillag, saját közvetlen strand, lassan mélyülő homokos partszakasszal. Persze azért még tettünk egy kísérletet az elsőnek kinézett szállodára, az utazásszervező csaj próbált kérni újabb szoba opciókat. Természetesen az egyetlen lehetőségünket bebiztosítva (nehogy elvigye más az alternatívánkat), hagytuk ott az irodát. Hogy kifújjuk az izgalmak okozta fáradalmainkat (nagyon be voltunk sózva, hogy tökéletesen jöjjön össze a tervünk), egy-egy bodzás limonádé mellett csacsogtunk még a nyaralásról, magunkról, az életről…

Már a múlt héten eldőlt, hogy a két főnököm közül az egyik kisajátított magának, így hozzá kerülök teljesen. Ez azzal is járt, hogy el kellett hagynom szeretett szobámat és az ottani szeretett kollégáimat. Kedden átköltöztettem magam egy másik irodába, ahol eddig a főni ült egyedül. Hatalmas felfordulás után délutánra sikerült az átpakolás, ki is purcantam a végére rendesen. Délután újra irány az utazási iroda. Sajnos nem jött lehetőség abba az új szállodába, így maradtunk a másiknál. Közben lett még egy felszabadult hely, egy több mint 60.000-rel drágább mégluxusabb, mégújabb szálloda, de győztek az ész érvek, inkább költjük fakultatív programokra azt az összeget. Vagy táskára. Vagy cipőre. Természetesen! :) Tehát az előleg befizetése után most már biztosra mondhatom, hogy július 22-én irány a török riviéra! :) Hurrá-hurrá! Össze-vissza fogom puszilgatni a delfineket! :)

Ma volt az első teljes napom az új helyen, ami nem volt egyszerű. Szokatlan volt az új szoba, szokatlanok voltak az új feladatok, szokatlan volt az egész új szituáció. Személyi asszisztensi munkám viszont volt már, így biztos gyorsan belerázódok a dologba. Arról nem is szólva, hogy ez egy előrelépés, ami azért nem rossz. :) Anyu olyan aranyos volt, kaptam tőle egy gyönyörű orchideát, hogy ne legyek magányos, hogy legyen egy társam az új helyen. A munkatársnőm pedig reggel szintén egy csokor virággal jött be ma hozzám, hogy otthonosabban érezzem magam.

Ő az én orchideám, Aurora, akinek a nevét franciásan kéretik ejteni. Így Oror.

Remélem megszeret és nem lesz öngyilkos. Csak rajta fog múlni, hogy kitart-e mellettem, mert én nagyon fogok rá vigyázni. Alaposan utánaolvastam az interneten az ápolásának, vizes kavicságyon (pára miatt) nyugszik az átlátszó cserepe és naponta fújkálom egy kis vízzel a leveleit. És ha még pár hét múlva is életben van, akkor veszek itthonra is egyet magamnak, de azt már lilás-pinkes színben. Gyönyörű virág!

5 Comments »

  1. ez egy phaenelopsis..imádom őket, gyönyörűek
    legyetek boldogok együtt:)

    Comment by Bori — 2010. June 30. Wednesday @ 20:45

  2. Bizony, hogy az. :)
    Köszönjük, azok leszünk!

    Comment by MissRuby — 2010. July 01. Thursday @ 05:57

  3. Nekem is ugyanilyen orchideam van, a jo hir, hogy ezt a fajtat nagyon konnyu gondozni. Sajnos az enyem most eppen piheno idoszakban van, csak leveleket novesztget mostanaban.

    Töröko-ba hova mentek helyileg? Biztos szuper lesz!

    Es itt az uj szobaban mar nincsenek akkor heavy cukor userek? :D

    Comment by keriann — 2010. July 01. Thursday @ 10:44

  4. szép az Aurora :)

    Comment by csy — 2010. July 01. Thursday @ 12:51

  5. keriann: Nekem folyamatosan új virágokat hoz. Remélem sokáig fog! :) Gyönyörű!
    Side-be, Alanya és Antalya között van a riviérán.
    Nincsenek, mert csak ketten vagyunk a főnökömmel, akit még az életben nem láttam enni… :)
    csy: Szép bizony! :)

    Comment by MissRuby — 2010. July 05. Monday @ 20:53

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Leave a comment