Mozgalmas hétvége van a hátam mögött. Igen, ez az, amit szeretek, programok, élmények, vásárlás.
Pénteken este színház, komédia: Bérgyilkos a barátom. Olyan nagyon nevettem, hogy kicsordult a könnyem is… :) Elhatároztam, hogy ebben az évben minden hónapban egyszer színházba megyek, ez volt az első s nyitásnak tökéletes előadás.
Szombaton délelőtt IKEA, ahol találkoztam egy sárkánnyal.

Az étteremben átmelegítettük magunkat (brrr, de hideg napokat élünk) egy meleg itallal.

Aztán ismét jött a sárkány, aki megitta a teámat. Nagyon félelmetes volt…

:)
Ez volt rajtam.

Beleszerelmesedtem a nagyszemű láncokba.

Igazából növényekért mentünk, de végül nem találtam kedvemre valót, csak egyet. Őt.

Ezért máshol is szétnéztünk (Baumax), de ezen a szép sárga tavaszváró virágon kívül más zöld nem felelt meg az elvárásaimnak.


Szép ez a friss szín.




Azért pár apróságot mégis sikerült venni. Például ezeket a piros üvegpoharakat (valahogy úgy esett, hogy az utóbbi hetekben az összes vizespoharat eltörtem…).

Egy nagy hőálló üvegtál is velem jött (nem szeretnék már sokszor zománcozott tepsikben sütni) egy kifejezetten hason alvóknak kitalált párna társaságában.
Ezek az ikeás kekszek nagyon ötletesek és finomak (tk. kiőrlésű, bár cukros :().

A nap hátralevő részét olvasással töltöttem. A héten két könyvrendelést is leadtam (összesen öt könyvre), eddig ez a kettő érkezett meg.

Ma cirkusz, 8. Nemzetközi Cirkuszfesztivál. Előtte kis séta a tó körül. Nagyon édesek voltak a fürdőző madarak.


Szeretem a kacsákat.


A cirkusz igazán szórakoztató volt. Nem vagyok elkötelezett híve a műfajnak, de meg kell hagyni, tényleg igazán jól éreztem magam.

A nemzetközi fellépők között voltak artisták, bohócok, sok-sok produkció szórakoztatta a közönséget.


Azért az oroszlánokat picit sajnáltam, de persze nagyon okosak és ügyesek voltak ők is. :)

Sok-sok ilyen mulatságban gazdag hétvégét még!