A mai nap igazán jól telt.

Először is, (annyira) már nem fájt a lábam. (Ez annak köszönhető, hogy tegnap s.o.s. szurit kaptam, hogy a hétvégén tudjak járni. Gáz, de ez van. Legalább segített.)

Így ma reggel piacoztunk anyuval, most itthon, mert olyan hideg idő van, hogy nem volt kedvünk kimenni a nyaralóba, tehát a veresi piacot is kihagytuk. Sebaj, mert így is mindent be tudtunk szerezni. Mézet (mert sokat-sokat-rengeteget megeszek belőle… :)), zöldségeket, izabella szőlőt (ez terem a másik telkünkön, a kedvencem, de pár hete leszüreteltük és el is fogyott), gránátalmát (mmm, a leve de fini) és gesztenyét, ami már meg is sült:

Aztán voltunk a szuper titkos lelőhelyünkön (nemárulomelhol :)), ahol meg is oldódott a nagy-csizma-kérdés (ugye most kizárt a magas sarok, és a szűk lábfej rész, ezért meg is szakad a szívem kicsit, de lesz ez még így se (!)), sikerült venni kényelmes és szép csiziket (nem egyet, nem kettőt, nem hármat… kicsit túlzás, de én szeretem a túlzásokat), így kicsit lenyugodott a lelkem, nem nyomaszt tovább a téma. Juj, de örülök én ennek! (Pictures coming soon!)

Az pontosan nem tudom hogy történt meg velem, de megszerettem a barna színt. Pedig ezelőtt mindig azt mondtam, hogy fúj és hogy nem az én színem. Nyáron már kezdett fel-feltűnni a ruhatáramban, és most lett barna csizmám is, így ehhez be kellett szerezni (nagyonmuszájvolt) egy olyan kabit, amivel jól passzol. Küldetés teljesítve! :) Nem is én lennék, ha nem így lenne… :)

Miközben ezt írom, a Pinky Baba olyan édesen fekszik, alszik, tévézik  a kanapén, hogy meg kellett örökítenem:

Szép hétvégét mindenkinek!

Ahogy ígértem, most következzen a kép a bagoly medálról, amit az új bokacsizmámmal együtt fotóztam le. :)

Sajnos tegnapra nagyon megfájdult a lábfejem (is), így most még mindig nincs itt az ideje, hogy felvegyem, de csak eljön egyszer… A medált viszont a héten biztos felavatom! ;)

Ezt a naplementés képet, a nyaralónk melletti tóról, most fedeztem fel a fényképezőgép kártyáján, el is felejtettem. Annyira csodálatos az ég színe…

Hulla vagyok…

Ma elindultam egy vizsgálatra, utána doki, s valahogy nem volt kedvem hazajönni. Így ebből egy spontán bevásárlással eltöltött nap kerekedett, ami ráadásul nagyon eredményesnek mondható. Túlságosan is eredményesnek… A kártyácskámon található összeg jelentősen megfogyatkozott.

Annyi mindent sikerült összevásárolnom, hogy a felét csak hosszas gondolkodás után tudnám csak eszembe juttatni… Szörnyűséges nőszemély vagyok! :)

Persze arra a padlizsán színű bokacsizmára tökéletesen emlékszem, amit annak ellenére, hogy nem tudok most magas sarkakon tipegni, mégis megvettem. Méghozzá azért, mert nem akarom, hogy ez mindig így legyen! Azt akarom, hogy nemsokára a lábamon legyen, fikarcnyi fájdalom nélkül! :)

Kiemelném még a bagoly medált, amit már ezer éve szerettem volna venni, de hiába tettem tűvé mindent utána, sehol sem leltem. Ma sikerült megtalálnom és ha lehet, még szuperebb, mint ahogy elképzeltem! :)

A vásárlás közbe beiktattam egy már-már ilyen alkalmakkor szinte rituálénak (vásárláshoz jószerencse és erő… :D) számító lattézást, ami most kifejezetten jól esett, mert cudar egy idő van. Kellett egy kis finomság, ami felmelegített.

Egy kis rossz is becsusszant a nap végére, ez a sok sétálgatás boltról-boltra megbosszulta magát. Épp’ jegelem a lábam, nagyon megfájdult, szerintem megerőltettem. Vagyis biztos… Dacolok ezzel a szemét kis betegséggel! De nem szegi kedvem, mert örülök a mai szerzeményeimnek. :)

Ugye le volt előlegezve az októberi körutazásunk.  A lemondással kapcsolatos ügyintézést őszintén szólva kicsit húztam, hogy hátha el tudunk menni, leszek olyan jól. Pénteken felhívott egy hölgynek nem éppen nevezhető ügyintéző, hogy fizetni kéne a fennmaradó összeget. Gyorsan felvázoltam neki a fennálló sajnálatos helyzetet, s a helyett, hogy megadta volna az ilyen esetben tehető lépéseket, minősíthetetlen hangnemben és stílusban, mindemellett tegezve, elkezdett fenyegetni, hogy ha nem fizetem be az hiányzó részt, akkor bíróságra fog kerülni az ügy. Mondanom sem kell köpni nyelni nem tudtam, miután letettük a telefont.

Most hívott megint. A stílusán azóta sem sikerült csiszolnia, fel vagyok háborodva!

Azóta persze újra elolvasásra került az utazási feltételeket tartalmazó szerződés, amit már bocsánat, de nem magoltam be, hogy minden egyes pontját élből idézni tudtam volna pénteken, de milyen jól tettem, mert még a tájékoztatása is rossz volt arról, hogy hány százalékig kell kiegészíteni a az előleget… Hülye picsa!

Így a lemondó levéllel együtt a panasz is megy ma ajánlva. Ez utóbbival nem hinném, hogy sokat elérek, de legalább írásban is kifejtem a véleményem…

Egyébként még mindig megszakad a szívem, hogy nem tudunk elmenni, pedig hogy vártam, és még ez a botrányos közjáték is tetőzi a szomorúságom.

Majd jövőre, de biztos, hogy nem ennek az irodának a közreműködésével!

… Így sajnos a péntek estét nem éppen a legjobb hangulatban töltöttem, gyorsan le is feküdtem aludni.

Szombat reggel korán keltünk, kimertünk a veresi piacra, friss (és garantáltan nem műanyag) gyümölcsért-zöldségért, megbízható (és garantáltan nem antibiotikumos és cukrozott) mézért. A délutánt ismét alvással töltöttem, annyira fáradt vagyok a betegség miatt… Este meleg tea mellett társasoztunk, családi estét tartottunk.

Vasárnap szakadó esőre ébredtünk, így a szabadban töltött nap szó szerint elúszott. Sebaj! Anyuval feltaláltuk magunkat, régi kreatív és sütős-főzős újságokat nézegetve, többek között a karácsonyt (tudom-tudom, nagyon messze van még!) tervezgettük. Aztán mire délután összecsomagoltunk és elindultunk, a nap is szépen kisütött. Pech…

Képek:

Az almafán már szép pirosak az almák, néhány már annyira érett, hogy leesett a földre…

Imádom az ősz színeit…

Ezernyi esőcsepp a fenyőfán…

És a futórózsán is…

Ezt a szép csokrot a kertben szedett virágokból készítettem, amik most már a lakásomban illatoznak. Gyönyörűek!

Pénteken azért csak elszántam magam egy kis vásárlásra. :) Bár vettem két cuki kardigánt (egy szürke virágosat és egy piros pöttyöset) és ezt a szív egeret, …

… nem mondhatom, hogy igazán sikeres shoppingolás volt. Csak jártam és jártam az üzleteket, de semmi olyan nagyon extrát nem láttam, amit annyira meg szerettem volna venni.

Vagy csak nem volt jó a hangulatom, mert a frontot annyira megéreztem, hogy iszonyat migrénem lett késő délutálutánra, amikoris végre elindultunk a hétvégi házba…

Máris csütörtök van és nekem még annyi elintézni valóm van…

A dokis dolgok, a takarítás nagy része.

Vásárolni is szeretnék elmenni, de valami bibi van az internetbankkal, így nem látom, hogy megjött-e az utalás. Kéne nekem egy új fekete nadrág, talán egy új farmer, szóval semmi extra. Sajnos tudom jól, hogy pont a tökéletes alapdarabokat a legnehezebb beszerezni, úgyhogy jó strapás és hosszú bevásárló körútra készülök, de mivel a hétvégét vidéken töltöm, valószínűleg ez már nem fog beleférni az időmbe.

Kenyeret is szeretnék még sütni. A hétvége óta a tökéletes kenyeret szeretném elkészíteni. Olyat, ami teljes kiőrlésű liszttel készül, ami nem beton keménységű, jól szelhető, ami szép és finom is. Pár próbálkozás után azt hiszem tegnap sikerült is. Így most is sül éppen egy belőle (icipici változtatással), hogy még egy próbának alávessem és ha most is jónak ítélem meg, akkor megsütöm a család hétvégi adagját. Aztán már csak bele kell iktatni az elkészítését a heti rutinba és végleg búcsút intek a bolti kenyereknek és az azokban fellelhető összes méreganyagnak. (Ez irányba már volt pár próbálkozásom, amikor a gépet megvettük, de nem voltam elég kitartó hozzá. Most biztos az leszek! )

A fogyis mércémet pedig átállítottam. 55 kiló helyett 57 lesz az “álom” súly. Ha elérném és hosszú távon tudnám is tartani, akkor már boldog lennék. :)

Nekem azt senki nem mondta, hogy ez ennyire rossz lesz… Mármint az akupunktúra. Alapjáraton is szuper érzékeny vagyok, nem hogy most, hogy beteg is, de azért az utóbbi időben átéltem pár kellemetlen és fájós dolgot, így igencsak meglepetésként ért, hogy ez ennyire-elmondhatatlanul-áááá-de rossz volt. A fülembe szúrt kis tűk… Aztán a testembe… Szót se többet róla!

Kicsit el is szomorodtam e miatt, mert egy újabb kihívás és erőpróba elé állított ezzel az élet. Gyerekkoromban jártam akupunktúrára, akkor lézeresre, ugye az nem fájdalmas. Tudom, hogy hatásos, akkor magamon tapasztaltam. Így most is arra készültem, hogy sokat fog segíteni, csak ugye ezt az igencsak kellemetlen árnyoldalát nem kalkuláltam bele a képbe…

Tehát, most vagy az van, hogy feladom, nem megyek többet, vagy lézerest keresek, amiben a doktornő segíteni próbál, és ha ez nem jön össze, akkor nincs mese, erőt veszek magamon és kibírom, végigcsinálom a tíz alkalmas kúrát, amivel remélhetőleg jobban leszek.

Tényleg mindennek ára van…

És akkor az első, rendes bejegyzés… :)

A kilóimat mutató számlálót át is állítottam, vissza 60 kilóra. Sajnos visszajött rám minden leszenvedett deka, így a fogyi program újraindult. Egyébként kész csoda, hogy nem vagyok legalább 1000 kiló, mert az utóbbi hetekben nem nagyon tornáztam a gyógytornán kívül sokat, igaz, nem is nagyon tudtam. Amikor meg tudtam volna, akkor meg ellustultam. Nehéz ügy, mert egyik nap minden oké, másnap pedig megmoccanni is nehéz. Tervezni a továbbiakban sem tudok ezen a téren, ahogy az élet többi területén sem. Állandó változás jellemzi a betegségemet. Nehéz így élni, de már kezdem “megszokni” az egyik napról a másikra való létet…

Írtam, hogy beterveztem két utazást. Az egyik, a bécsi, már volt, oda el is tudtunk menni, nagyon jól is sikerült, de a másikat (Prága, Pozsony, Bécs) le kellett mondani, mert jelen állapotomban nem merem bevállalni. Sajnos el is buktuk a foglalót, ami három főre nem volt kevés, de buktam én már nagyobbat is életemben. Mondhatjuk, hogy ami most van, az a legnagyobb bukta…

A héten itthon vagyok. E miatt viszont kicsit sem vagyok szomorú! :) A lakást megpróbálom kitakarítani, felkészíteni az őszi itthonülős estékre, megreformálni az étkezésemet, gerinctornára menni, elkezdeni az akupuntúrás kezeléseket, úszni, orvosi teendőket intézni, hétvégén -ha jól vagyok-, akkor lovagolni . És persze pihenni. Sokat pihenni.