Creative Mood
Tegnap dokilátogatás után (de unok már ilyen helyekre menni, pl. a múlt héten is minden nap voltam valamilyen egészségügyi intézményben…), elmentem kellékeket vásárolni a kreatívkodásomhoz: horgolótűk, flitter, selyemszalagok, gombok, kapcsok… Annyira nem voltam elragadtatva a meglátogatott bolt felhozatalától, úgyhogy a héten még egyszer elindulok egy ilyen beszerző útra. Valahogy a napokban nagyon ráálltam erre a dologra, ötleteket keresgélek, jegyzetelek, kitalálok és megvalósítók.
S ha már ennél a témánál vagyunk, akkor el kell mondanom, hogy alig várom már a szombatot, amikor macsibibi-vel és Ritával, (Keriann, végül Te is jössz?) megyünk üvegékszer tanfolyamra, ahol reményeim szerint sikeresen meg fogom tanulni ezt a régóta nagyon tetsző ékszerkészítési technikát.
Annyi dolog van, amit elterveztem, hogy mit fogok készíteni… Például a karácsonyfát idén csak saját készítésű dolgokkal fogom feldíszíteni. Ez jó pár dolgos estét fog jelenteni, de pillanatnyilag ez kell nekem, nem nagyon tudok pörögni, jönni-menni, legalább ezzel lefoglalom magam és végül egy teljesen egyedi karácsonyfám lesz, ami senki másnak. Mert szokásom, hogy minden évben teljesen új díszeket veszek a fára, ezzel vagyonokat dobva ki az ablakon, mert pár hétig ékesíti csak a lakást, aztán lekerülnek a pincébe és a felejtésbe. Arról nem is beszélve, hogy bár IKEA fanatikusként biztos vagyok benne, hogy idén is el leszek ragadtatva a díszeiktől, de azért az én kis egyedi, saját készítésű alkotásaim mégiscsak többet fognak érni, mint a tucat, tömeggyártott fára valók. :)

Kitűzőkészítésbe is fogtam, filcből és horgolt motívumokból dolgozok.
Nem tudom, hogy mi fog ebből kisülni, de az egészen biztos, hogy jól elszórakozok velük, kikapcsol az agyam a készítésük közben, ami felfogható valamiféle terápiának is, elterelő hadműveletnek a rám váró igazán komoly dolgokról…



Már nagyon várom én is! Bár Szilivi még mindig nem írt, Ritának sem… :/ Azért jó lenne, ha összejönne! :)
Nagyon jó kis terápia az alkotás, első sorban én is arra használom és csodás kis tárgyak, ékszerek, egyéb csecsebecsék kerülnek ilyenkor ki a kezeim alól. Ráadásul egyediek, ami senkinek sincs. Gyönyörű lesz a fád, ebben biztos vagyok és nem kell megelégedned a többé-kevésbé szép díszekkel, olyan lesz, amilyet szeretnél. És hátha jövőre is felkerül majd belőlük néhány. :)
Comment by macsibibi — 2009. October 28. Wednesday @ 22:50
Igen, elvileg én is jövök (remélem).
Szerintem is jó foglalkozás a kreatívoskodás, én is szeretnék többet ilyesmivel foglalkozni, régen sokkal több időt szántam erre. És kíváncsian várjuk az alkotásokat ;)
Comment by keriann — 2009. October 28. Wednesday @ 23:08
Lányok: Ez azért nagyon jól összejön, ha tényleg mind a 4-en ott leszünk. :)
Ez az egész dolog, hogy magad készítesz el valamit tényleg rengeteget tud adni: büszke vagy magadra, mások is azok, jó érzés látni egy kész munkát, kikapcsol, feltölt…
Comment by MissRuby — 2009. October 29. Thursday @ 11:05
Én is nagyon szeretek kreatív dolgokat csinálni :) Annyira feldob, kikapcsol, nagyon jó! Én most éppen a kerámiákban élem ki magam, többek között.. :) A fádra pedig tényleg kíváncsi leszek.. és biztos hogy sokkal szebb lesz mint az ikeás :)
Comment by DoRcY — 2009. October 29. Thursday @ 14:00
annyira irigylem azt aki ilyen ügyes:) képeket majd kérünk:))
Comment by Bori — 2009. October 29. Thursday @ 18:19
üvegezôs blogtali :)
Comment by macsibibi — 2009. October 29. Thursday @ 22:13
DoRcY: Megnéztem a Meskán amiket készítettél, nagyon tetszenek, főleg a z őszi színvilágú fülbevalók. Rendelnék, csak nem bízok a postásunkban… Jársz Bp-en valamikor?
Bori: Képek majd mindenképpen lesznek. És hogy ügyes vagyok-e? Kiderül… :)
Te miért nem próbálod ki magad valamiben? Szerintem menne!
macsi: De jóóóóóóó volt! :)
Comment by MissRuby — 2009. November 01. Sunday @ 14:35
Ruby: tolna megyei vagyok. Én nagyon ritkán járok sajnos Pesten. Ha semmi esetre sem bízol a postásodban (amit amúgy maximálisan megértek) akkor esetleg meg tudjuk beszélni, hogy Ritának elküldöm Pestre az ékszert, és ő egy üvegezés alkalmával átadja :) Ha gondolod nyugodtan írjál nekem a blogra kommentben, vagy mailben erre a címemre, hogy mit szeretnél pontosan. Illetőleg a Meskán is lecsaphatsz rá, ha ott tetszik valami :))
Amúgy a postával meggyűlt nekem is nagyon a bajom, így ezután fokozottan figyelek az ékszerek küldésére. Kis kartondobozkában postázom most már őket.
Ja és továbbra is nagyon érdekelne h te majd miket fogsz alkotni!! :))
Comment by DoRcY — 2009. November 06. Friday @ 19:23
Nem mutatod meg őket itt Ruby? Én tettem fel képeket a blogba. :) Meg má Rita is, Keriann is remélem fog publikálni. :))
Várom már a 28-át!
Comment by macsibibi — 2009. November 06. Friday @ 21:35
DoRcY: Nálunk nagyon sokáig volt egy aranyos, megbízható postás bácsi. Rendelt újságom tűnt csak el nála, de azt szerintem kihúzta valaki a ládából, mert ilyen is előfordul… Most egy fiatal van, de annak a szeme se áll jól, meg sokszor megcsinálja, hogy az ajánlott dolgokat nem hozza ki, csak bedobja a ládába a szelvényt, hogy menjünk el érte. De tűnt már el szelvény is, a Tisss küldött nekem egyszer ajit, arról nem is tudtam, ő hívta fel rá a figyelmem, de nyoma veszett. Szóval ezért nem rendelek.
Majd átgondolom, hogy hogy legyen, de nagyon szép dolgokat készítesz, nem fogok tudni ellenállni nekik, ez biztos! :)
macsi: Nincsenek valami jó napjaim, ezért nem is írok blogot most. A fotózáshoz pedig nincs elég fény, de ahogy lesz és készítek képeket, természetesen teszek majd fel.
Én is várom a 28-át, sok ötletem van még és még mennyi lesz addig… :D
Comment by MissRuby — 2009. November 06. Friday @ 22:13
Okés :) Majd jelezz! Természetesen semmi sem kötelező, csak felajánlottam. Én személyesen a kiszállító postásokkal még nem kerültem ilyen gondba, de úgy kollektíve a Magyar Postával mint “csomagküldő szolgálattal” (?!) ha lehet annak nevezni, már igen. :|
Comment by DoRcY — 2009. November 08. Sunday @ 23:02
DoRcY: Sajnos ez a helyzet, inkább egy futárcég, mint a MP…
Comment by MissRuby — 2009. November 10. Tuesday @ 13:42