Az utóbbi hetekben elkezdtem még tudatosabban figyelni a táplálkozásomra, ami többek között azt is jelenti, hogy a boltban kapható kenyereket is száműztem a konyhámból. Persze eddig is kizárólag a teljes kiőrlésű lisztből készült (tönköly, purpur, …) kenyereket ettem, de az adalékanyagok, amikkel ezeket készítik, sosem voltak a kedvenceim. Viszont kenyér nélkül nem tudok létezni, reggelire mindig pirítóst szoktam enni, így alternatívát kellett találnom. Tavaly karácsonyra kaptam egy kenyérsütő gépet, amit akkor párszor használtam is, finomakat sikerült vele sütnöm, de valahogy el-elmaradozott a használata, s idővel el is felejtettem hogy van…

Most, hogy az egészséges táplálkozást kötelezővé tettem magam számára, mert a gyógyszerek mérgein kívül több szemét nem fér el a szervezetemben, így újra előkerült a sütő is, és lázasan elkezdtem a tökéletes kenyér kikísérletezését. Ahogy már régebben is írtam itt a blogban, olyat szerettem volna készíteni, ami teljes kiőrlésű liszttel készül, ami nem beton keménységű, jól szelhető, ami szép és finom is, mindezek mellett probléma nélkül eláll pár napig.
Nos, sikerült! Igaz, nem száz százalékig teljes kiőrlésű, de ennyi belefér, főleg, hogy minden részletében egészséges. :)
Íme a recept hozzávalói:
4 dl szójatej
10 g friss élesztő
1 teáskanál méz (termelői)
1 evőkanál olivaolaj
1 teáskanál házi kenyér fűszerkeverék (édeskömény, koriander, kömény)
10 g darált mák
10 g zabpehely (bio)
10 g napraforgómag (bio)
300 g búza kenyérliszt (bio)
150 g teljes kiőrlésű búzaliszt (bio)
150 g teljes kiőrlésű rozsliszt (bio)
1 teáskanál himalája só
Elkészítés:
Aki már sütött kenyérsütővel, az tudja, nem mindegy, hogy a hozzávalókat milyen sorrendben tesszük a gépbe. Tehát így jönnek egymás után: Előszöt a szójatej, utána az élesztő, a méz, az olaj, aztán a fűszerkeverék, a magok, a lisztek és végül a só. Válaszd a korpás/teljes kiőrlésű kenyér programot (ez nálam 3 óra 42 perc)! Nekem Moulinex Home Bread XXL & Baguette gépem van, nem tudom sajnos, hogy máshol ez milyen néven fut, de ne ess kétségbe, a sütési idő jó támpont a megfelelő kiválasztásához.
A magokkal kapcsolatban mindenki szabadon engedheti a fantáziáját. Most én a mák, zabpehely, napraforgómag hármast használom, de lehet szezámmag, lenmag, tökmag, … csak annyira szoktam odafigyelni, hogy összesen 60 g-ot adjon ki a súlyuk. Ezen kívül, ha még finomabb ízvilágot szeretnék elérni, akkor mielőtt a sütőbe kerülnek, serpenyőben kicsit megpirítom őket.
Jó étvágyat!