Újra itthon . Az eredményem elkeserít, de mit lehet tenni, ez van. Nem leszek kórházlakó, viszont a jövő héttől kezelésre járok (<=haha, járok…) minden reggel. Le kell vinni a gyulladást, aztán még hónapok és talán lesz valami. Gyors gyógyulásra tehát számítani nem lehet, max. a tünetek megszűnnek egy időre. (Eddig főleg a brutál fájdalomcsillapítók segítenek: Fuss Ruby! Fussssss! :))

Még az a szerencsém, hogy a munkahelyemen mondjuk azt, hogy toleránsak. Az iskola? Eddig egyetlen egy órán tudtam részt venni. Nagyon le fogok maradni basszus. Tegnap volt a nyitó buli. Biztos jól szórakoztak a többiek…

Csodás itthon töltött és érdekfeszítően izgalmas napok következnek.

Itthon vagyok. Tegnap este sürgősségi MRI-n voltam, amivel nyertem körülbelül egy hónapot. Mondjuk zárt volt a gép, és én nagyon rosszul éreztem magam benne. Azon gondolkoztam közben, hogy olyan hangokat adott ki, amik hallgatásáért én még fizetni is szoktam egy-egy komolyabb buli alkalmával, a hangerő is stimmelt. :) Valahogy ez sem tudott jókedvre deríteni a vizsgálat közben (vajon miért?), a végén pár könnycsepp is kicsordult, elszakadt a cérna rendesen… A lényeg, hogy túl vagyok rajta.

Meglehetősen megvisel, hogy sajnálatot olvasok ki azok szeméből, akik látják, hogy milyen állapotban vagyok…. Lehet, hogy ez ugyanolyan rossz, mint a betegség tüneteinek elviselése…

Ma megyek vissza az orvoshoz. Mi lesz az eredmény? Mi lesz az eredmény? Mi lesz az eredmény?

Nem vagyok az, akit kórházba lehet dugni. Az én állapotomon csak ront, ha betegekkel vagyok körülvéve, ha másodpercenként tudatosítják benned, hogy nem vagy jól, hogy gond van. És ezt mondjuk egy hétig… teljességgel lehetetlen.

Szóval törekedni fogok arra, hogy ne kelljen ott maradnom. Persze ennek is van egy határa, mert ha elkerülhetetlen, akkor…

Tegnap haza kellett jönnöm a munkából, olyan rosszul voltam. Ma már nem is mentem. Reggel házidoki. Délután kórház. Állítólag elég nagy a valószínűsége, hogy ott fognak tartani (már ha ott tudnak, mert én az ilyeneknek mindig nagyon ellenállok), mert csak tömik belém a gyógyszereket és semmi hatása. A bajom: a csípőm kegyetlenül fáj, néha a derekam is. Járásképtelen állapot közelében vagyok. Az orvosok meg bénák, vagy szemetek, vagy tehetetlenek, mert minden vizsgálatra ezer éveket kell várni. Ha ma nem mondanak valami “jót”, akkor teljesen tanácstalan maradok. Mert csak nem járja, hogy egyszerre 4 gyógyszer ne hasson, ha meg nem hat, akkor meg ne legyen valami másik megoldás erre az egész sz_rra. Az idegeim cafatokban, az állandó fájdalom kikészít, na meg a tudat, hogy 26 évesen itt tartok ahol.

Ha egy ideig megint nem jövök, akkor az ezért lesz.

XOXO

Nagyon rossz volt korán kelni, baromi álmos voltam egész nap. Ahogy jöttem haza, majdnem leléptem egy száguldó autó elé, gondolhatjátok, hogy nagyon megijedtem. Mondjuk ehhez hozzájön az is, hogy letompulok a gyógyszerektől, amiket szednem kell (és még a legdurvábbat nem is vettem be, mert nem mertem), de már csak 1 hét plus 1 nap és no more pills.

Hosszú idő után első nap a munkahelyen. Hát, mit mondjak..? Semmit. Talán ez árulja el a legtöbbet…

Reggel megkaptam a napi ételeimet, szépen beosztottam, így most egyáltalán nem is vagyok éhes. Azt hiszem, ezzel a diétával nem lesz probléma, főleg hogy nem nekem kell pepecselni a kitalálásával, a hozzávalók megvásárlásával, az elkészítésével. Az evés részt nem említem, mert azzal kapcsolatban sosem voltak nehézségeim. Hihi. <= Sajnos hihi.

A kedvem pedig csodás. Fellegekben járós. Talán kicsit félelmetesen hat, hogy egyszer nagyon rossz, egyszer nagyon jó. Ez is megszűnik nemsokára, mert megszüntetem! Máshogy tényleg nem megy.

És ezennel vége a depis picsogásnak. :)

Jó éjt mindenkinek!

Rendben. Megrázom magam és felhagyok ezzel az ostoba önsajnálattal, mert nem fog semmi jóra vezetni. Csak úgy lesz minden újra oké, ha én teszek érte. Mert várhatom, hogy a sült hal a számba repüljön és hogy az emberek majd megértenek, mert baromira nem lesz így…

Képzeletben két pofon magamnak, kemény vagyok és drasztikus!

Tehát, holnap új hét, új nap, újjászületés. Hajnali félelmetesenkoránháromnegyedötkor (bleeee), mert a Gastroyal-os csaj akkor szállítja ki a menümet. Egy egész hét fogyás és méregtelenítés jön. Ha jól bírom, akkor ráaadásként még egy.

Ez a másnak töklényegtelen, de nekem hatalmas jelentőséggel bíró nyitány.

Aztán munka. Mert már meglehetősen sokat lógtam itthon, megjegyzem teljességgel indokoltan.

Btw a legfontosabb: Meg fogok gyógyulni! És nem fogom itt a betegségemet részletezni, elég annyi, hogy hosszú lesz a gyógyulás, de menni fog, mert hiszek benne.

Suli is lesz már a héten: kedd, csütörtök, péntek, öttől fél kilencig. Meg nyitóparti, amire el kell menni. Muszáj.

Alapkellék a jövőben: a mosoly.

Az agyam kombinálással és önutálattal foglalatoskodó részén lévő kikapcsoló gombot erőteljesen benyomni. Off. Esetleg kioperálni.

Kitartás!

Jól van. Akkor most még ma van, úgyhogy szépen kimegyek a konyhába és vágok egy szeletet abból a mazsolás kalácsból, amit az utolsó bűnözésemhez sütöttem ma délután, kenek rá a rebarbarás-epres lekvárból egy laza másfél centis réteget, beleharapok és arra gondolok, hogy két hét múlva vékony leszek!, mert holnaptól nem fogok ilyen seggnövelőket enni. Egy ideig.

Úgyhogy most meghatározatlan ideig:

Bárhogy szeretném, nem megy ez a blogolósdi most. Meg nagyon más sem.

Kajálási rohamok.

+ 5 kiló, nagyon durván.

Beteg vagyok. Itthon megyek tönkre már 3 hete.

Munka? Hagyjuk inkább.

Telefonhívások, amik csábítanának valahova, valamerre.

De…

Ki nem ment Thaiföldre?

Kinek van úgy mindenből nagyon-nagyon elege?

Mondjuk legfőképpen saját magából?

Ez kb. olyan, hogy kívülről majdnem minden csodás, de belülről erőlködsz, tartod magad, hogy valamennyire legalább egyben maradj, ami baromi sok erőt igényel. És kifejted azt az erőt, mert mit fog más gondolni, és az élet nem áll meg, száguld veled a vonat. Nincs megállás, hogy legalább minimális megkönnyebbülésként kihányj egy jóízűt az ablakon. Komolyan meg fogom húzni azt a k vészféket.

Ja, csak a szám nagy, úgysem merem megtenni…

Pár éve, az ablakpárkányra hullott hóból gyúrtam egy szép formás hógolyót és betettem a fagyasztóba. Csak úgy, hogy mindig kéznél legyen egy, ha éppen szükségem lenne rá valamiért.

Ma este felvettem a pomponos csizmámat, amiben tökéletesen jól lehet lépdelni a ropogós hóban, mert egy hang azt súgta, lehet, hogy ezen a télen nem lesz már más alkalom arra, hogy a padokra esett hófehér pelyhekbe szíveket rajzoljak.

Az, meg hogy mi van ismét a fagyasztómban, szerintem senkinek nem kérdés…

Itt vagyok. Nagy nehezen rászántam magam, hogy írjak, mert valahogy mostanában inkább befelé élek… De szeretnék újra kinyílni, ez mondjuk legyen az első lépés egyike.

Igazából írhatnám, hogy baj van a munkával, az egészségemmel, a lelkemmel, … de nem szeretek ilyen titkos információkat kiadni, mert hétpecsétesek, így ezt nem is olvasta senki. Rendben?

Azt viszont nyugodtan leírhatom, hogy újra iskolás lány vagyok, most enteriörstylist szakos, február húszonvalahanyadikán kezdek.

Ma Made in Hungaria, mozi, pörgős szoknyák, rockandroll.

Új fényképezőgépem lesz nemsokára (ma?), kattintgatok már gondolatban szép tavaszi, rózsaszín virágos képeket.

Vasárnap Wasabi, tesóm szülinapja, sok incsifincsi sushi.

Nos, megy azért az élet! :) (Jé, nevetős smiley-t írtam, talán nem lesz itt akkora gond már…)

0131/0201:

Gránátalmát, málnát, zöldalmát ettem.

Lekváros buktát és túrós pitét sütöttem.

Leszedtem a karácsonyfát. Tényleg csak most, de így is nagyon szomorú vagyok, hogy el kell búcsúznunk decemberig.

Éppen megszakad a szívem, hogy nem leszek ott a Nouvelle Vague koncerten.

Mert a MissRuby-nak dalból van a lelke…és nem lesz album: Nouvelle Vague, song: 7.

Holnap hajnali ötkor… Nem is írom tovább, atyaég!, de el vagyok a gondolattól is borzadva.

De most még hétvége van, úgyhogy mosoly vissza az arcomra.

Szóval:

Holnapra kikészíteni a ruhámat. (Mert én vagy kikészítem, mint egy ovisnak az anyukája, vagy a fejemben összeállítom 100%-ra.)

Teát inni, friss citrommal és csavaros szívószállal.

Bűnbe esni a éppenkisült márványsajtos pogival.

Ágyikóban olvasni.

Teljesen beletekeredni a puha paplanba és szép színes álmokkal végigaludni az éjszakát.