2009. January 18. Sunday

Stargirl

Ez nagyon hosszú lesz, de pótolok, mert most ilyenem van. :)

Csütörtök:

A munkahelyemen csak kapkodom a fejem, tegnap újabb munkát kaptam és más posztra (is) kerültem. Őrület, komolyan mondom. A jövő héten másik szobába megyek, ami eddigi ottani pályafutásom alatt a harmadik lesz, de kell ahhoz, hogy külön szobám legyen ismét. Állítólag. Biztos. Már mindegy is, csak legyen valami fix pont, mert ez nem tesz jót a lelki fejlődésemnek. Persze szép és okos vagyok, tanulok ebből is, ahhoz is értek már. Megyek én előre, csak a legeslegbonyolultabb úton.

Az meg a másik, hogy nem tudok sokáig egy helyben a seggemen ülni. Kell a jövés-menés, a változatosság, az önkifejezés, az újdonság. Ez nagyjából van. De valami mégis hiányzik. Vagy csak azt hiszem?!? Őszintén szólva, ilyen komoly munkahelyem még nem nagyon volt, főleg nem ennyi ideig. Tehát nem tudom máshol mi lenne, hogy lenne, de vonz az ismeretlen. Meg kéne várni, hogy kiforrjon ez, tudom én, de ha nem bírok már magammal…?

Kicsit virágnyelv. Szándékosan. Sorry! :)

A fent leírt helyzet nyomós érvvé alakult, mi szerint vásárlással kell felejtenem a munkahelyi dolgokat. Kártyatranzakciók történtek a következő helyeken: Calzedonia, Women’ Secret, C&A, Zara, H&M, Stradivarius, Berska. Annyi cuccot vettem, hogy alig bírtam hazajönni velük, de megoldottam, ez a teher nekem édes.

Péntek:

Kissé lazább napokat is tartok a munkahelyemen, amikor tudom, hogy nincs megbeszélés, komolyabb megjelenés. Így a Csillaglány pénteken az irodában:

Masnis csizma:

Csak hogy tökéletes legyen:

Komolyság és munka ezerrel:

A táskám és a nyomtató összebújva :D:

Nem is vagyok betáblázva a jövő hétre:

Szívecskés kávés bögre és a szivárvány:

Munka után akkorát aludtam, annyira ki voltam merülve, nagyon kellett. Aztán filmeztem, amiből az összes ruhára, cipőre igényt tartok.

Szombat:

Reggel piacoztunk anyuval. Imádom! Tudom, már ezerszer írtam…

Aztán plázáztunk, jézusom, hogy miket vettem megint… És mennyiért… Nem bírok leállni… Pompás ruhák és cipők. Atyaég!

Délutáni alvás ismét, igényli a szervezetem, nem ellenkezek.

Friss licsi evés tonnaszámra.

Valahogy mostanában nagyon filmnézős lettem. Így ma:

Vasárnap:

Korán ébredtem ma is, teljesen hozzászoktam. Így lustiztam az ágyban, olvastam:

Megreggeliztem, aztán a Westend felé vettem az irányt, hogy csak és kizárólag (!) hajfestéket vegyek. Vettem is. Meg még öt nyakláncot.

Ezzel tényleg letiltottam magam a vásárlásról. Egy ideig… :)

Meglátogattam Stitch-et és a gazdáját.

Noir Orange … hmm.

Mániákus filmnéző lettem, mert ezt is…:

Lassan bebújok az ágyba.

Vége!

2009. January 14. Wednesday

Bed and breakfast

Igazán kellemes frissen sült (teljes kiőrlésű lisztből készült) kenyér illatára ébredni. Még ötkor is. (Köszi Moulinex. :))

Lassan készülök a dolgozóba. (Mi lenne ha a baglyos pizsimben mennék? Ma nincs kedvem felöltözni… Talán még a kispárnát is magammal vinném.)

A héten a munkám eddig Facebook-ozás, szörfözés, csacsogás. Unom. (Lesz ez még az ellenkezője…!)

Fogyni nem sikerült (rám máshogy hat minden csodatrutymó), de ma még lesz Hypoxi, közben Az ördög Pradát visel alapmű befejezése. (Menthetetlenül átváltoztam egy bálnává.)

És még csak szerda van… Áááá.

2009. January 12. Monday

Already

Komolyan nem is akarom elhinni, hogy máris hétfő van. Úgy vártam a hétvégét, mert sok volt hirtelen a munkahely egy egész héten át. És ennek a kis pihinek is vége…

Szombaton átvettem a diplomámat, ami így most már nem csak egy gondolat, hanem egy csúnya barna keményfedeles oklevél.

Vasárnap vásárlás, nadrágok, blúzok, csicsa, és amikor még csak a felénél voltam a küldetésnek, hat óra lett és bezárták a boltokat, én meg mérgesen hazajöttem. Sebaj, kedden munka után megyek még egy kört.

Filmek a hétvégén:

(Hiúság vására)

(2 nap Párizsban)

(Vicky Cristina Barcelona, Scarlett Johansson love)

A kontaktlencsét csukott szemnél is lehet alkalmazni? De korán van még…

2009. January 07. Wednesday

Up and down

Hétfőn fizetésemelést kaptam, de ennek ellenére az egész napom nagyon rossz volt. Már azt is gondoltam, hogy befejeztem. Aztán tegnap megbíztak egy szuper feladattal, ami nagyon jó fejlődési lehetőség és lubickolok a szervezésben.

Beteg vagyok, fáj a torkom. De mennem kell. És még izzadni és fogyni is muszáj munka után.

Hosszú nap lesz a mai is.

Jó reggelt!

2009. January 04. Sunday

Coconut

Ma lustálkodós napot tartottam. Egész nap pizsiben voltam.

Rajzoltam (például, azt ott lent), az ujjaim tintásak, le se jön.

Forró fürdőt vettem. Kókuszos-banános tusfürdőt és testvajat használtam. Mindjárt beleharapok magamba.

A hűtőmben csak 0,1%-os, rózsaszín (!:)) dobozos tej van és Cola Light, amit utálok.

Pontosan egy hete tartom a diétát, mínusz 2,5 kiló.

Holnap dolgozni megyek, amire most nem is akarok gondolni. Brrr…

2009. January 03. Saturday

What went wrong?

Mi sem mutatja jobban vásárlásbeli kényszeremet elszántságomat, hogy szauna és Hypoxi után teljesen kipurcanva, nem haza, hanem a Westend felé vettem az irányt. Egyik boltról a másikra jártam, de pár bizsun kívül nem vettem semmit. Karácsonyról maradt még pénzem jócskán, bármit megvehettem volna, de semmi. Semmi. Semmi. Itt valami baj van! Nagy baj van. Ilyen még nem fordult velem elő soha. Talán holnap teszek még egy próbát. Hátha…

Amiket vettem pedig:

Igazából nem volt rájuk különosképp’ szükségem, de olyan nem fordulhat elő, hogy üres kézzel jövök haza…

HülyePicsa vagyok, így kell szeretni és kész :)

Pencil

Jól elvoltam tegnap, ez látszik. Néha csak kijönnek belőlem ilyenek (semmi hűha, de én jól mulatok közben)… Valószínűleg ma is firkálgatok, mert egész éjszaka képtelenül rózsaszín flamingókkal, bájos kis masnikkal és véres késekkel álmodtam. Ezekkel kéne kezdeni valamit. Csak filceket kéne vennem, meg olyan fekete tollakat, amikkel tudok rajzolni, ha esetleg továbbra is unatkoznék, amit hasonló remekművek (haha) készítésével orvosolnék.

Most meg elkezdem összekaparni magam, mert égnie kell a zsírnak! Kora reggel. Borzalom…

P.S.: Ezt az épületes bejegyzést sikerült 3x módosítanom, talán most, ezzel a fontos mondattal ,amit éppen írok, ami pontosan a 4. változtatás, sikerül végre végleges formába hoznom. Talán… Érti ezt valaki?

Még nem ittam kévét, na.

2009. January 01. Thursday

January 1

Azt szokták mondani, hogy amit elsején csinálunk, az meghatározza az egész évünket. Hát? :)

2009-ben az első szó, amit kimondtam, az a ‘fúj’ volt. Ez egy kérdőjel az én fejemben is…

Pezsgőt ittam=jókedv.

Piros bugyit vettem és hogy teljesen bebiztosítsam magam, ezért piros nadrágot is=makelovenotwar.

Filmeket néztem=szórakoztam.

Pihentem.

Nem vittem le a szemetet.

Lencsét nem ettem, viszont van újévi szerencsepénzem.

Jó kis zenéket hallgattam=bulik, sok bulit szeretnék idén.

Fogyókúráztam=vékony leszek, ó igen, nagyon remélem.

Hónapok óta nem rajzoltam, de ma előkerült a rajzfüzetem és le sem tettem órákig=kreatívság.

Főztem, de nem magamnak=pasi!?!

Nos, hogy ezek tényleg jelentenek-e valamit, vagy csak nagy butaság az egész, nem tudom.

Viszont még egyszer B.U.É.K. Mindenkinek!

« Previous Page