2008. November 17. Monday

Situ

Huhh, ez volt az első olyan őszi nap, amikor úgy igazából fáztam. Csípős hideg van odakint, sőt még a szél is fúj… Éppen ezért ma már nem is megyek sehova, jó itthon a finom melegben.

Mesélek egy picit.

A munka változatos. A múlt héten ismét utaztunk, amivel olyan részét láttam meg az életnek, amit talán soha nem látnék, ha nem dolgoznék itt. A munkatársak 99 százalékával nagyon jól kijövök, egyetlen egy ember nyanya az, akivel azt hiszem múlt hét csütörtök óta (kisebb-nagyobb vita okán) meg fogom tartani az öt ezer lépés távolságot. Nem fog nehezemre esni… Költözni is fogok, másik szobába, ami meglehetősen megnehezíti a közös munkámat a főnökömmel, de hát kihívásokkal együtt szép az élet. Egyébként nagyon nem szimpi, hogy a politika mindenbe beleeszi magát és a pénz az egyetlen mozgatórugója mindennek. Pont egy olyan jellegű cégnél nem szabadna ennek így lennie, mint ahol most vagyok… Egyébiránt sokat tanulok, jó végre a főiskolán tanult elméleti dolgokat a gyakorlatban is látni.

A sulit abba fogom hagyni. Azt hiszem. Elég nagy a valószínűsége… Nem azért mert nehezemre esik a tanulás, hanem mert amilyen órákat tanítanak, azokra esik nehezemre munka után még időt és energiát szánni. Sokkal több szakmai tantárgyra számítottam, sokkal több gyakorlatot ígértek… Azt hiszem helyette inkább jövőre be fogok iratkozni egy másoddiplomás képzésre. A ruhák iránti szeretetem pedig kimerül majd a saját magam felöltöztetésében és abban, ha valaki tanácsokat kér, annak szíves örömest segítek. Ebben a félévben még bejárok azért…

És akkor elértünk a ruhákhoz. Képek továbbra sem lesznek a ruháimról, mert hétköznap eléggé konzervatívan kell öltöznöm. Bár, már kezdek egy-két ‘missrubys’ dolgot vinni a munkahelyi szürkeségbe. Csak nem fokozhatom se gyorsan, se túlzott mértékben. Alakul. :)

Most azt hiszem veszek egy nyugis és ellazító pezsgőfürdőt, bebújok az ágyba és olvasgatom a magazinjaimat.

Hatalmas piros óriás zokniban, almás-fahéjas teával.

7 Comments »

  1. végre egy kis életjel:)
    én is majd megfagytam:(( ez nem ősz már..ez a tél

    Comment by Bori — 2008. November 17. Monday @ 18:16

  2. Én meg megsültem. Aztán megfagytam, végül megint megsültem. Na de egész nap boltról-boltra jártam. Így azért érthetô.
    Jó, h írtál, már épp kezdtelek hiányolni. :)
    Jó is az a továbbtanulás, nekem is vannak terveim, talán túl sok is. :)
    Nem kaptátok meg a suliban a tantárgylistát? Nem lehet, h a köv félévtôl a szakmai tárgyak sokkal nagyobb hangsúlyban lesznek a mostaninál?

    Comment by macsibibi — 2008. November 17. Monday @ 23:56

  3. Bori: Végülis reggel már nagyon-nagyon hideg van. Brrrrr.
    macsi: Vásárlásmániás macsi. :) Mit keresel ennyire? Vagy csak úgy kedvtelésből?
    Tantárgylistát nem kaptunk. A következő félévre tényleg ezt ígérik (be is tartják vajon?), csak azt én már lehet, hogy nem várom meg…

    Comment by MissRuby — 2008. November 18. Tuesday @ 05:31

  4. Ááá, nem. :P Közeleg a Karácsony. Ha van egy kis idôd, nézz be a karácsonyos blogba, ahova kaptál meghívót, ha minden igaz. Részletek ott vannak. :)
    Mi is minden mást tanulunk, csak számvitelt alig, és a legújabb infó szerint köv félévtôl már ennyi sem lesz, ami poén, mert a végén a nagy okj-s vizsgán az írásbeli rész (60%) csak számvitel, a szóbeli rész (40%) minden egyéb pénzügy. Nyilván van egy kötelezô óraszám és köt. tantárgy, amiket le kell adniuk. Ezzel a félévvel elméletileg végre sikerül kiiktatnunk egy kivételével (viselkedéskultúra) minden olyan tárgyat, ami lényegtelen, csak “kell”. Lehet, h nálatok is 2 félév, lehet, h csak 1, nem tudom.
    Az viszont röhejes, h a word-re 12 óra van, windows alapokra 6 óra (és így ovább), ebben a félévben a számvitelre pedig 20. Érdekes arány.

    Comment by macsibibi — 2008. November 18. Tuesday @ 09:23

  5. Nálunk is asszem 5. félévtől vannak csak a szakami tárgyak, addig meg csomó szarságon kell átverekedni magad :s Utálom én is ezt.

    Comment by Rita — 2008. November 18. Tuesday @ 11:08

  6. Ezek az alapozó tantárgyak egy főiskolán/egyetemen beleférnek, még szükségesnek is látom őket. De nem egy EGY éves képzésen, ahol ebben a kis időben a lehető legtöbb szakmai dolgot kéne tanítani, hiszen ezért jelentkeztem/tünk rá.
    Például. A kommunikáció alapjaira köszönöm szépen, abszolút nem vagyok kíváncsi. Ezerszer megtanulta már mindenki, hiszen az még középiskolai tárgy is volt. Kommunikációt lehet tanítani, csak mondjuk egy stylist szemszögéből, az adott területre kihegyezve. Más esetben csak egymás idejét raboljuk. Na meg az iskola a pénzt a diákjaitól…

    Comment by MissRuby — 2008. November 21. Friday @ 18:36

  7. Tényleg, a karis blog! Őszintén szólva időm sincs olvasni, nem hogy még készíteni is valami szépséges ajándékot.
    Nem látogatom, mert csak a szívemet fájdítanám… De nektek sok örömet az alkotáshoz és a karácsonyi csacsogáshoz. :)

    Comment by MissRuby — 2008. November 21. Friday @ 18:40

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Leave a comment