Snaky
Az imént ránéztem a hasamra és meg kellett állapítanom, hogy itt valami súlyos hiba csúszhatott be, mert az fix, hogy ez a valami, nem tartozhat hozzám, mert nekem szép lapos és izmos hasam van. Kérem, aki véletlenségből elcserélte a hasát az enyémmel, az jelezze, mert én ezzel nem tudok azonosulni és őszintén szólva nem is akarok.
Más.
Hol lehet szemet venni? Mert nekem van egy plüss kígyóm, a Réteske. (Röviden elmondom miért Réteske. Mert zöld és akkor az rét, és tekeredik is, ezen felül a rétes finom. Leginkább a túrós, mazsival.) Szóval van ez a hálótárs, aki szemtelen, mert a Pinky meg-, aztán kirágtra neki. És már az egyik szeme rég’ nem volt meg, de így hogy egy sincs, így nem élhet, mert egy szemmel még lát, de nullával már nem. Tehát. Aki tud boltot, ahol ilyet árulnak, ne hallgassa el előlem.
Köszönettel,
MR
(Ezeket most meg kellett osztanom veletek, mert visszafordíthatatlanul hülyévé kezdek válni a tanulás miatt. Lassan. És biztosan. Mint ahogy azt a mellékelt ábra mutatja.
Kicsit most így jobb.)



Ruby, a hasaink együtt lehetnek valahol és röhögnek rajtunk:(( befelé horpadós szolidan izmos pocakom volt kb egy éve is..most meg bele tudok markolni..:(((( harcoljunk ellenük közösen, hátha úgy megy majd:)
Comment by Bori — 2008. September 28. Sunday @ 20:23
Rendben! :)
Ami fix: hasizom gyakorlatok és hatkor stop az evésnek. Mindemellett szénhidrátfogyasztás visszaszorítása. Nem görcsösen, csak tudatosan. Egyéb? :)
Comment by MissRuby — 2008. September 28. Sunday @ 21:38
Beállok közétek, nekem is nagyon hasonló problémáim vannak. :/
Haiszomból Callanetics, mondjuk én kezdek teljesen ráállni, szerintem ez nagyon hatásos.
Comment by macsibibi — 2008. September 29. Monday @ 11:03
Nekem a feszkó miatt kisebb a hasam már egy ideje, de nem ez a leghatásosabb hasfoygasztószer… :)
Comment by Deva — 2008. September 29. Monday @ 12:05
na, hogyan motiváljuk egymást? én előbb betoltam fél tábla kekszes milkát, gondolom ez nem számít a hasedzésben:D
Comment by Bori — 2008. September 29. Monday @ 19:56
macsi: Üdv a fedélzeten! :) Pilates is jó, nagyon is.
Deva: Nem, az biztos nem… Relax and take it easy! :)
Bori: Nálam keksz volt, hozzá kis (sok?) méz. Mindez kb. negyed órája. :) Második számú komment sziaszia! :D
Comment by MissRuby — 2008. September 29. Monday @ 20:04
Én csak nappal gumicukroztam, fél 7kor gyümiztem és annyi. Korgó gyomorral feküdtem le aludni. És még most sem ehetek, mert a teát elöbb meg kell inni és forró.
Comment by macsibibi — 2008. September 30. Tuesday @ 08:22
Mostnában én is várom a reggelt, hogy “sokat” ehessek. Éhes vagyok egész éjjel, mert sokszor fel is ébredek arra, hogy nagyon korog a gyomrom. :(
Comment by MissRuby — 2008. September 30. Tuesday @ 10:57
Hú, ilyenben még nem volt részem, de most rosszabb is ez a mértéktartás, mert hûl a levegô, ilyenkor raktározni kellene… :/ De nem maradhatok “4 hónapos terhes” baba nélkül, úgyh muszáj fogyózni egy cseppet.
Csak a tornára is kellene jusson némi idô, kedv, de köhögve, fájó torokkal valahogy nincs…. :/
Comment by macsibibi — 2008. September 30. Tuesday @ 20:02