A másik vadiúj elfoglaltságom a vezetés. Elhatároztam, megcsinálom a jogsit. Vagyis befejezem, mert a KRESZ-t már 2006 májusában megcsináltam. Ma délben várt is rám egy ezüst Yaris, amit már rögtön vezettem is. Ezen kissé meglepődtem, nem hittem, hogy az első alkalommal ilyen történik. Én naívan azt gondoltam, ma még csak ismerkedünk… De nem. Mélyvíz. Fél órát elkocsikáztam szépen a parkolóban és a tanpályán. 10 óra 10 perc, kuplungot lenyom, egyesbe tesz, kuplungot szépen felenged, kormányoz és már száguldottam is 8 km/h-val. :) Meglepően könnyű és szórakoztató. Ez a 2×45 perc észrevétlenül elszállt, hétfőn megyek újra. Már várom!
Most meg nem tudom mit válasszak: kávét vagy egy kis szundit? Ez utóbbi nem lenne igazán szerencsés, várok egy telefonos angol állásinterjúra, amit nem biztos, hogy álmomból ébredve tudok teljesíteni. De leragadnak a szemeim…
Ja, és cigi azóta sincs (és nem is lesz)!




És mindez az origo vezércikke:

Tudtam, hogy nem normális, de hogy ennyire ***** legyen… :))))))))))))))
Ezekkel dolgoztam tegnap éjszaka, amikor elkészítettem egy prototípust. (Igen, ez lesz az egyik új elfoglaltságom. :)) Ötleteim vannak, de kissé ügyetlen vagyok még a kivitelezésben :), így kép csak később lesz az alkotás/ok-ról.
Kitty-t meg eközben vudu babának használom. Hello! :D
A vizsga: a labor minden eddiginél jobban sikerült, a szóbeli meg csak úgy eltelt. Izgultam, leblokkoltam, közepesen teljesítettem. Valahogy túl kéne már lépnem ezen a bestresszelek dolgon, mert ez az, ami elválaszt a nyelvvizsgától. Ha nyugis körülmények között kellene ilyen témákban megnyilvánulnom, nem lenne baj. Szerintem. Agykontroll? Hipnózis? Pszichológus? Vagy csak elég lenne pár önbizalomnövelő könyv elolvasása?
Munka keresés: újrakezdve. Állok elébe egy újabb tortúrának…
Párkapcsolat: annyi, kifújt, vége. A szerelem amilyen gyorsan tud jönni, olyan gyorsan tud menni. Meglepő? Nekem is…
Úgyhogy összességében a béka segge alatt vagyok mostanság. Kell ennél jobb?
Na Ő ki?
Nem tudom nevessek, vagy sírjak…
Ha majd magamhoz tértem, írok!