Fúj cigi
Kicsit írok arról, hogy mi újság cigi, vagyis nemcigi ügyben. Először is nem vagyok én annyira kemény, hogy mindennemű segítség nélkül megy ez nekem, csinos kis tapasz van a karomon. Ez rengeteget segít, mert nem vagyok idegbeteg a nikotin hiányától. Persze vannak olyan pillanatok, általában napi 1-2, amikor elkap az 'úgy rágyújtanék' érzés. Ilyen van egyszer mindig délelőtt és egyszer-egyszer este. Ez körülbelül eltart 1 percig, aztán vége is. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy hány millió szál büdös cigit szívtam el életemben, nem kell még egy, hogy gyilkoljam magam…
Pozitív dolog eddig, hogy reggelente már nincs olyan érzésem, hogy szétszakad a tüdőm, ha veszek egy nagyobb levegőt. Most az van, hogy hatalmas levegőt veszek és jól is esik. :)
Aztán pozitívum a sok nem elcigizett idő, már ki is találtam magamnak új foglalatoskodásokat. Erről majd később írok.
Van olyan is, hogy a lakás patyolatillatú. A ruháim is, köszönhetően annak, hogy őrült nagymosásba kezdtem, még a tiszta ruháimat is kimosom most. Igen, mert eddig azt hittem tiszták. De nem azok. Eljutottam oda, hogy a minimális cigarettaszagot is megérzem. Így a mosómasa most is dolgozik…
Számolom a nem elszívott cigarettákat, a megspórolt pénzt, ami szintén nagyon ösztönző. Igen macsi => ruhák, cipők, táskák, ékszerek, könyvek, dizájn cuccok ide hozzám! :) Még több! :D
Talán az is bekövetkezik, hogy mániákusan rámjön az éljünk egészségesen életérzés, bár ebben eddig sem volt hiány nálam (a cigit leszámítva). Megszállottam bújom az ezzel a témával foglalkozó oldalakat, próbálom felkutatni, hogyan is lehetne "visszapótolni" az eldohányzott éveket. Annyi a bibi, hogy ebben a témában nagyon sok mindent tudok már (mert a koporsószöges időszakban folyamatos bűntudatom volt, hogy mit teszek magammal, ezért már akkor rengeteget foglalkoztam ezzel) , szóval nem lesz egyszerű új infókat találni, ezért kutakodok most nagyon sokat friss ötletek után. Mondom, hogy mánia lesze ez. :)
Negatívum eddig annyi van, hogy nehezen megy az elalvás. Utánanéztem, igen, ez a leszokás mellékhatása. Annyira nehezen, hogy a nyugtató hatású gyógyteám is csődöt mondott tegnap. De ez legyen a legkevesebb.
Összességében tehát: szuper érzés cigaretta nélkül! És nem megy a leszokás olyan nehezen, mint ahogy azt hittem! Persze a legfontosab, hogy a fejecskémben végleg el tudtam dönteni, hogy így legyen, ami életem eddigi egyik legjobb döntésének bizonyult. Bizony.




Nagyon ügyes vagy, csak így tovább!
Teáknál kísérletezhetsz másokkal is esetleg. Lehet, h az egyik fajta bejön neked. De gondolom ez is ideiglenes probléma.
Tényleg, csy dohányzik?
Comment by macsibibi — 2008. February 27. Wednesday @ 16:24
Köszönöm szépen!
Több fajtát ismerek ilyen teából, de most nem hiszem, hogy bármelyik is használna…
Igen, vagyis most már ő sem. :)
Comment by MissRuby — 2008. February 28. Thursday @ 21:55
ismét azt mondom, hogy ügyes vagy és le a kalappal!!! én még adok magamnak pár évet. vagy mittudomén :). jaés van melóm hurrá.
Comment by Nefrit — 2008. February 28. Thursday @ 22:36
Nefrit gratula a melódhoz, hogy van:)))
De blogod nem van :((
Ménem?
Comment by Tisss — 2008. February 28. Thursday @ 23:47
Gratula Nefrit! :))
Ruby, így a jó, ha cigizne vmelyikôtök, nehéz lenne a másiknak is. Ügyesek vagytok! :)
És Hajrá!!! :)))
Comment by macsibibi — 2008. February 29. Friday @ 09:21
köszi!
blogom lesz, elméletileg ma hajlalra mikor hazaérek valami buliból már működni fog. rss-ben olvasható. persze hogy a freeblog cssztt ell vmit.
Comment by Nefrit — 2008. February 29. Friday @ 13:43
nefrit2.freeblog.hu most addig
Comment by Nefrit — 2008. February 29. Friday @ 16:13
Csupa jó hír! :)
Ruby, sok erőt kivánok, kitartás továbbra is! És nagyon kiváncsi vagyok mi az új foglalatosság!!
Nefrit, gratulálok a munkához!!
Comment by Rita — 2008. February 29. Friday @ 16:27
Hogy sikerült a vizsga, Ruby?
Comment by macsibibi — 2008. March 01. Saturday @ 21:07
Nefrit: Gratulálok a munkához!!! :) És itt is: ügyes légy holnap! :)
macsi: Igen, így könnyebb. De egymást visszarántani is. :( Bár, eddig én nem hagyom magam. Tegnap viszont rágyújtottam, de csak idegességemben a vizsga előtt. Ez még nem a világ. Azóta semmi! :)
A vizsgán túl vagyok, volt bestresszelés és leblokkolás ismét. :(
Rita: Köszi, meg van. :) Kreatívkodás lesz. Majd írok róla, ígérem. :)
Comment by MissRuby — 2008. March 02. Sunday @ 23:44