Azért nem írok mostanában, mert hatalmas zavar van bennem. Úgy mindennel kapcsolatban, de főleg az élettel. Átértékeltem pár dolog fontosságát, valamit le, valamit fel. Közben szerényen készülődök a karácsonyra, de nem úgy, ahogy az előző években. Valahogy lényegtelen most a csillogás, ezt a karácsonyt belül fogom igazán megünnepelni. Édi és a család a legfontosabb!

Persze azért takarítgatok, csinosítgatok, de nem fog akkora gondot okozni, ha nem lesz minden tökéletes.

Ajándékok terén rosszul állok, Édinek még semmi, anyunak legalább az ötlet megszületett, de be kéne még szerezni, a tesóm ajándéka pedig majdnem összeállt, még egy dolgot kéne vennem. Ebbe viszont holnap bele kell húznom…

Nagyon nehéz. Elképzelhetetlen nélküle lenni. Elképzelhetetlen, hogy többet nem találkozunk, többet nem simogathatom meg, többet nem bújhatok hozzá, nem szagolhatok bele a kis szőrébe, nem adhatok neki több puszit. Nagyon nehéz ezt feldolgozni.

Tudom, hogy jobb neki most, nem szenved. Tudom, hogy a mennyországban van. Tudom, hogy kisangyalka lett. Tudom, hogy mindig itt lesz velem, ha máshogy is, csak a szívemben.

De az idő múlásától nagyon félek. Félek, hogy felejtek. Ezért anyuval azt találtuk ki, hogy leírok mindent, ami eszembe jut vele kapcsolatban. Mit szeretett, hogy szerette, hol jártunk együtt. Minden kis közös emlékünket. Mindent!

Mérges vagyok, hogy elvette Isten tőlem, de azt is tudom, hogy leélte a kis életét. Boldog volt velem, velünk, szeretett minket, szeretett élni. Van egy ima, ami ezt írja: " Elvetted, ami a tiéd volt s mit nekem csak egy időre kölcsönbe adtál. Egyedüli és egyúttal nagy vigaszom ebben a súlyos veszteségben, hogy irgalmad ölébe fogadtad őt s majd egykor kegyes leszel újra összehozni ővele."

Nehéz megérteni, hogy ez az élet rendje. Édes kis picikém, hűséges kis társam, aki mindig meghallgattál, mindig velem voltál, elmondhatatlanul nagyon szeretlek…

Tizenegy éves voltam, amikor anyuval a piacon sétálva megpillantottam a takaróba bugyolált kis szőrcsomót. Akkor azonnal tudtam, hogy igen, ő az én kutyusom és kiharcoltam, hogy vegyük meg. Hozzánk is költözött. Aprócska volt még, egy kis csöppség. Emlékszem, hogy éjszakánként addig sírt, míg fel nem vettem magam mellé az ágyba. Már akkor eldőlt, elválaszthatatlanok vagyunk. Az életem eddigi összes fontos eseményénél mellettem volt. Rengeteg szép emléket adott. Mindenki a csodájára járt, gyönyörű kutyus volt. A legszebb!

Hogy szeretett kocsikázni, az ablakból nézni a kutyusokat. Imádott sétálni, a Dunaparton ugatni a kacsákat. Amikor ellopott egy tábla epres csokit és befalta…Szerette, amikor együtt szépítkezünk, örült az új frizurájának… A kanapén a bal oldali párna volt a kedvenc helye… Karácsonykor piros masni volt a nyakában… Idén már sajnos máshogy lesz…

Tegnap éjfélkor, az én egyetlen MiniMóm felköltözött a mennyországba. Már biztos a papával és a többi kutyussal játszik, boldog és újra fiatal.

14 felejthetetlen évünk volt együtt.

Szeretlek pici Szív, édes Tündér nagyon szeretlek!

:( MiniMó nagyon nincs jól. :( Két napja nem eszik, egy hét alatt úgy lefogyott, hogy zörögnek a kis csontjai. A hangulata sem jó, mondhatni semmilyen. Csak fekszik…

Nagyon megijedtem ma, amikor kicsúsztak alóla a lábacskái. Semmi ereje. Gyorsan el is mentünk az orvoshoz, aki szerint a szívével van baj. Este fél 11-re megyünk vissza szív ultrahangra, akkor fog eldőlni, hogy hogy lesz ezután. Idős, 14 éves, daganata van, epilepsziás és most ez a szív dolog. Én felkészülök a legrosszabbra. Ha egyáltalán arra fel lehet készülni… 

Jól van! Nem bírom ki! Leírom hát.

Ma volt annak a napja, amikor egy smaragdokkal, zafírokkal, rubinokkal és gyémántokkal díszített gyűrű  került az ujjamra és elhangzott 'A kérdés'…

Most nem tudok mást mondani, csak annyit, hogy boldog vagyok és menyasszony…

Nem mentünk Bécsbe. Nem találtunk szállást, minden tele van. Kutyafuttában, az egészet végigrohanva, egy nap alatt meg inkább mégse. De azért nem bánom annyira. Csináltunk egy jó kis vásárlós hétvégét. Tegnap Vörösmarty tér, vettem egy szép fekete kabit (még jó, hogy a-vonalú, gombocskás, (mert ugye most ez a mániám)) és egy szoknyát, aztán átnéztünk az Arénába. Még szép, hogy a Stradivarius-ba mentünk elsőként, ahol vettem egy rövidnacit, felsőt, fülcsiket (allergiás vagyok minden bizsura, csak ez a márka nem okoz gondot–>sznobfül :)), hajpántokat. Majd a MAC-ben, a gyors és szuper sminkeslány tökéletesre varázsolt, így ott is vásárlás (alapozó, korrektor).

Ma pedig folytattuk tovább. Újra Vörösmarty tér. Kicseréltettem a piros kabimat (34-esre), aztán kis H&M-ezés és újra MAC (most púder és szempillaspirál, hiába, ez van, függőséget okoz minden ami mac :)).

Még szeretnék egy ilyet:

És egy ilyet is:

A karácsonyi vásár szép, bár ugyanazok az árusok vannak, ugyanazzal az kínálattal, mint tavaly, de azért a forralt bor még mindig fincsi. :)

Történt még valami nagyon jelentős ma. De arról majd legközelebb… 

Igen-igen, nálam is járt a Mikulás. Jó voltam, így még virgácsot sem kaptam. :) De viszont kaptam cukorkákból karkötőt, nyakláncot és még rengeteg édességet.

Remélem a zsírleszívást is  állod Édes, ha már így felhízlalsz! :) 

Kis piros angyalkák világítanak az ablakon.

Szegfűszeges narancsok és szárított gyümölcsök illatoznak. 

A takarítás 70%-ban kész, tiszta(/ább) lakásba jön a Mikulás.

Hulla vagyok…