Ez a mai nap…
Rosszul indult ez a mai nap, de aztán kezdett jóvá, majd elég érdekessé alakulni. Nem sok alvás után, fáradtan tünci-münci varázslás, extra magassarkú, kisszoknya, szóval business woman kinézet. Aztán BKV, fúúúúj, de legalább út közben kaptam bókot egy pasitól, hogy gyönyörűek a szemeim és a lányának, aki valamilyen szépségverseny első helyezettje, nincsenek ilyen szépek, de minden másban olyan gyönyörű, mint én. (Ezen röpke pár másodpercig el is mosolyogtam magamban. Többre természetesen nem volt elegendő…)
Aztán állásinterjú, ami szerintem a nem éppen szokványos kategóriába tartozott. Hol élek? Kivel? Van-e kutyám? Aztán tesztkérdések: pl. Mi az a bifidus essensis? Mit jelent az, hogy demokrácia? Mi az, hogy epigramma? Mit jelent az, hogy prímszám? Majd két perces előadást kellett tartani bármiről, a lényeg a folyamatos beszéd volt. Majd három idézetetről mondjam el, hogy szerintem mit jelent. Volt egy olyan is, hogy tegyük fel, ő egy idegen bolygóról jött és magyarázzam el neki, hogy mi az hogy paráznaság. (Jesszus!) Persze ezeken a feladatokon kívül kötetlenül is folyt a szó. Összességében pozitív benyomást keltett bennem a ügyvezető igazgató is, és magának a cégnek is utánanéztem, az is tetszik. Úgy érzem visszafelé is megvan a szimpátia. Csak ne lennének olyan messze, iszonyat sokat kell(ene) utazni… Jövő héten eredmény, de ez még csak az első hely volt ugye, ahova elmentem.
A hazaútam meg szerencsésen megoldódott. Vártam a buszt és megáll előttem egy piros autó. Na, mondtam is magamban, valaki milyen bátor és elvetemült, megpróbál felszedni az utcán, de aztán kiszólt, hogy: Hello! De régen találkoztunk! Hát igen, ezer éve! Egy nagyon régi ex pasim volt az, aki volt olyan kedves és elvitt a metróig. Ezzel nem kis kerülőt tett, de én természetesen nem bántam. (Véletlenek!)
Aztán most kaptam egy üzenetet 'Z'-től (egy másik volt pasim, mindenki ma talál meg?), hogy van-e kedvem elmenni vele Monaco-ba a hétvégén? Nem tudom, hogy mit és hogyan gondol, de nagyon jól tudja, hogy van nekem Édes (L). Furi egy helyzet ez, de természetesen elutasítottam a meghívást, mintahogy a ma esti George Michael koncertre a két ingyen jegyet is.
Most pedig szépen agy kikapcsol, pihenés bekapcsol, várom ÉdiBaby-t haza!



én mindig is mondtam, hogy gyönyörű vagy (L)
Comment by csy — 2007. May 23. Wednesday @ 22:28
Érdekes egy állásinterjú lehetett, de biztos jól sikerült! :)
(És még közelebb költözhetnek Hozzád.. :))
Comment by macsibibi — 2007. May 24. Thursday @ 14:37
Az tuti, hogy nem volt szokványos. :) De legalább jól elszórakoztam abban a másfél órában, míg tartott.
Úgy érzem, hogy jól sikerült, de pályakezdő vok, nulla tapasztalattal, így megkérdeztem a pasit, hogy mennyi esélye van annak, hogy alkalmaznak. Azt mondta, hogy a kezdőkben még van lelkesedés, tanulni vágyás, így elképzelhető, hogy nem lesz semmi gond ezzel. De term. hívtak be olyanokat is, akik már jártasak a reklámszakmában. Lehet, hogy egy ilyen jelentkező mellett döntenek. De az is lehet, hogy nem. Hétfőn vagy kedden kiderül. Majd megírom mi lett az eredmény.
Comment by MissRuby — 2007. May 24. Thursday @ 17:56
Drukkolok! :)
Comment by macsibibi — 2007. May 24. Thursday @ 18:59
Szintúgy :)
az exekkel érdekes az élet.
3,5 év után váltunk el tavaly januárban a sráccal és fél évvel később, mikor összejöttünk mostani Párommal, utána találkoztunk és elvitt egy darabon kocsival – ugyanez, csak mi megbeszéltük.
Aztán másik ex hívott, akivel Danim előtt jártam, hogy volna-e kedvem találkozni vele -de ezt akkor mikor már legalább 1 hete együtt voltam Danimmal és ex is tudta…
Danimnak is jelentkezett exe, de az más tészta volt és el is lett küldve a p.csba Danim által.
Comment by Deva — 2007. May 25. Friday @ 11:05
Engem iwiwen megtalált az egyik exem, myvip-rôl megszerezte a számomat (na tanultam az esetbôl, mindenhonnan leszedtem a számomat), egyszer csak felhívott, h látja, férjnél vagyok. Azt se tudtam, mit akar. A menyasszony az neki = feleség. Én hülye meg elmagyaráztam neki, h neeem, csak majd leszek vmikor. Akkor elvisz állatkertbe, mondta. Én meg közöltem vele, h hanyagoljuk a témát, nem érek rá…. :)
Majd még dobott néhány levelet, de sikeresen lekoptattam. :P
Comment by macsibibi — 2007. May 25. Friday @ 12:41
barmok…
Comment by Deva — 2007. May 25. Friday @ 15:04
A volt pasikkal nekem is furi a kapcsolatom. Vagy nem hagynak békén, és nyomulnak, vagy nem beszélünk egyáltalán. A két véglet…
Comment by MissRuby — 2007. May 25. Friday @ 15:17
én először úgy voltam h a 3,5 évessel első szakítás után nem beszéltünk, minden megszakadt, majd másfél hónap múlva újra, 1 hónapig tartott és utána úgy voltunk h mindkettőnk fontos a másiknak, próbáljunk meg barátok lenni, de több dolog is volt a múltban ami miatt egyfolytában veszekedtünk, majd egymás gecisége miatt megszakadt a kapcsolatunk, fújunk egymásra.
Többi exszel nem beszélek, max 1-el ha nagyon muszáj m fősulis évfolyamtársam és nagyon ritkán 1-1 hello, kb ennyi, de vele csak 1 hónap volt és semmi.
Comment by Deva — 2007. May 25. Friday @ 16:15
de mondjuk volt olyan, akivel össz 3x találkoztam és már rég más volt, mikor elhívott talizni. persze nem mentem.
Comment by Deva — 2007. May 25. Friday @ 16:16
Szerintem az a legjobb mindenkinek, ha nem kavarnak be egy kapcsolatba ilyen réges-régen lezárt dolgok. Elromlott, vége lett, legjobb esetben ennyi!
Comment by MissRuby — 2007. May 25. Friday @ 16:20
Sztem is! Nem véletlen, h vége lett!
Páromnál is elôkerül idônként (évek múlva..) 1-1 csaj….
2 hónapja voltunk együtt, Nála aludtam és kapott egy sms-t, h üres alakás, “aludjon” már ott… Az egyik ex írta Neki… Persze nem is reagált rá.
Egy másik emg elkezdte hivogatni, amikor terhes lett, a gyerek apja meg felszívódott/szakítottak, 2 naponta csörgött, elsô kérdés mindig az volt, h megvagyok-e még… Aztán hamar lekopott… Na de röhej!
(Biztos vagyok benne, h apát akart gyorsan fogni…)
Comment by macsibibi — 2007. May 25. Friday @ 19:14