Nem szeretem azokat az embereket, akik mindig az aktuális beszélgető partnerüknek megfelelően nyalanak be, ahogy azt ő hallani szeretné, úgy, hogy az aktuálisan tuti célba találjon. Közben meg másnak ugyanarról a témáról egészen mást ad elő. De mi van akkor, ha rájössz, hogy egy hozzád igazán közel álló ember kétszínű? Na, ilyenkor mi van? Szóvá tenni, vagy csak szimplán elkönyvelni magadban, hogy ilyen és kész. Vagy esetleg mindkettő? És a többiről még nem is beszéltem…
(Az egészben a legjobban az fáj, hogy kötöttem magammal egy megállapodást. Ha még egyszer… Tartsam magam hozzá, vagy folytatódjék a játék? De ugyan így mi értelme? Hja, azok a számomra nagyon fontos alap dolgok és a ‘kis’ elveim…)
Egyre jobban érzem magamon a nyomást a jövő hét pénteki nyelvvizsga miatt, de úgy vagyok vele, mint a múltkor: Ahogy lesz, úgy lesz! Nem szakadok meg a tanulásban, így igaz, de azért a fejemben már elkezdődött egy kis rendszerezés, sorra azon gondolkozom, hogy majd mit és hogyan. Várom már, hogy vége 
legyen, hogy tiszta lelkiismerettel elmehessek bulizni, korizni, mozizni, vacsizni… És a munkát is várom már. Soha nem gondoltam, hogy ezt én egyszer leírom, de érzem, hogy ez a diáklét egyre unalmassabb számomra. Míg előadásokra jártam, vizsgázgattam, résztvettem a büfé szakkörön (szerintem sokan tudják mi ez :D) minden rendben volt vele. De így, az államvizsga után sok-sok hónappal – amit csak nyelvtanulással töltöttem (kellett volna töltenem) – , már uncsi. Tehát, a március eleje vagy így, vagy úgy vízválasztó lesz az életemben. Most meg tényleg sipirc tanulni, mert még a végén ez a nap is elillan inglis nélkül…
A mai családi összejövetel apropója – az én tudomásom nélkül – kibővült az 
egy hónap múlva esedékes szülinapommal is. Meglepődtem egy kicsit, nem számítottam rá. Így tehát hármunkra koccintottunk, hármunkra tömtük degeszre magunkat incsifincsi boszorkánykrémmel. A meglepibe sütött muffinokra nem került sor (persze, mert már nem fért belénk :)), de egy cseppet sem izgulok miatta, hogy ízleni fog-e apuéknak, mert Édessel sütöttük közösen, szerelemből, így csak finomra sikerülhetett… :)
Mindkét Móni barátnőmmel beszéltem, nem egyszerű az élet. A csúnya démonok mindenkit több oldalról támadnak úgy látom. A múlt és a jövő, régi barátnak hitt emberek, a (nős) férfiak, az akaraterő, a megfelelni vágyás. Én pedig összeszedtem magam egy kicsit, pár órát tanultam, mint a kisangyal, de ma többre képtelen vagyok. Inkább elmerülök a gondolataimban…
Korán keltünk Babymmel, kilenckor. :) Szeretem a közös reggeleket, együtt ébredni, kettecskén megreggelizni, utána az elmaradhatatlan közös kávé&tea&cigi. Sajnos mostanában egyre kevesebbszer van ilyen, mert Édes hétköznap korán felkel én meg egyedül szundizok tovább. Pedig így sokkal jobb elkezdeni egy napot! Most meg magamra hagyott tanulni, hogy okos kislány legyek, mert délután korizni megyünk, este meg meglepi muffint sütünk közösen, hiszen holnap ünnepeljük a tesóm szülinapját és apu névnapját.
Ha nem is saját, de akkor is gyerekünk lesz! :)
Egy chihuahua kiskutyit keresünk, rövid szőrű, extra mini, kislány baby-t!
Nagyon várjuk már!
Persze elaludtam, persze esik az eső (legalább a hó esne már végre valahára), persze tanulás helyett már megint itt szöszözök, persze, persze…
Első próbálkozás:
MissRuby: Szeret engem az Édibabym?
nemtom.hu: Nem, és elég baj, hogy ezt meg kellett kérdezned.
MissRuby: Ez biztos?
nemtom.hu: Ugyan :)
MissRuby: Felesleges megkérdezni?
nemtom.hu: Ülj le egyszer, és gondold végig!
MissRuby: Hogy szeret-e?
nemtom.hu: Nem. Sőt.
Második próbálkozás (De minek?):
MissRuby: Boldog leszek egy hónap múlva is a Babymmel?
nemtom.hu: Igen.
MissRuby: Ez biztos?
nemtom.hu: Igen.
MissRuby: És meddig leszek boldog vele?
nemtom.hu: Fene tudja – szerintem nem.
MissRuby: Fene tudja? Az ki?
nemtom.hu: Dehogy!
nemtom.hu
