Kell még?
Kell még a szó, mi becéz és szorosan ölel,
kell még a kéz, mi vezet, soha nem hagy el.
Kell még mosolyod s annak örök ragyogása,
kell szívednek ezer meg ezer dobbanása.
Kell édes illatod, mivel lelkemet simogatod,
S kell könnyed, mit bőrömmel felitathatok.
Kell az, hogy mond még mindig kellek Neked,
nem kell elmennem vagy, hogy Veled mehetek.
Csak ne kéne hallanom: nem engem, őt szereted,
lennék inkább kő, ne kéne Téged néznelek!
Ezt ma kaptam valakitől, akit nagyon szeretek, de nem szerelemből. Sosem éreztem szerelmet iránta, és úgy érzem, sosem fogok. De nem érti meg és szép lassan az idegeimre ment a nyomulásával. Mert próbálkozik, próbálkozik, próbálkozik. Ma azt kellett mondanom neki, nem bírom tovább, ne beszéljünk mostanában. Fáj, de nem tehettem mást…
