Egy egész tábla marcipános csoki, vagy egy dupla csokis jégkrém hízlalóbb?
Végülis már mindegy, mindkettőt megettem.

Végül elmentem tegnap este bulizni. Zöld Pardon nagyon nem tetszett, Rio sem igazán, nagyon sokan voltak és nagyon sok gáz ember volt. Ismerkedtünk olaszokkal, mexikóiakkal, de én ebből már kinőttem, vagy csak nem volt kedvem pasizni(?)… Fél háromkor már a taxiban voltam, háromkor pedig már a pihe-puha ágyikómban feküdtem.
Ma délután strandon voltam, a műtét miatt először a nyáron. Végre! Lett egy kis színem is, bár erre még igencsak gyúrnom kell, amit holnap meg is teszek.
Szép álmokat mindenkinek!
Hazahoztuk a hős cica-fiút! Szegényke próbálja tartani magát, próbál menni, de csak dülöngél jobbra balra. Olyan édi! Nagyon le van gyengülve. Két hónapig szigorú mozgáskorlátozás alatt áll, nem futkározhat, nem ugrálhat, de ezt egy
macskának hogy lehet elmagyarázni? Pont egy macskának? Persze most még egy ideig, míg megerősödik, biztos nem lesz vele gond, de egy hét múlva? Napi 24 órán át nem tudunk rá figyelni. Na majd akkor meglátjuk… Most fő, hogy túlélte a balesetet és hazahozhattuk a kórházból!
Nem érzem a lábaimat, annyit gyalogoltam ma délután… Negyed kettőkor találkoztunk a barátnőmmel, Evetkével. Kiültünk kajcsizni, beszélgetni, koktélozni a Liszt Ferenc térre. Onnan átsétáltunk egy másik helyre, mert Evetkének nagyon bejön az üzletvezető pasi. Nem mondom, hogy csúnya, sőőőt, nagyon-nagyon helyes, de látni rajta, hogy baromira el van szállva magától. Ott is elidőztünk, bámultuk az embereket, és természetesen a pasik voltak terítéken. Utána irány a Margit-sziget. Magassarkúban tipegtem a kavicsos úton, totál szétment a lábam, de megérte. Nagyon jót beszélgettünk, újraélesztettük régi barátságunkat. Már rámfért ez a vérfrissítés, hiszen Evetkével lehet pörögni, egyik buliból a másikba csöppenni, igazi dögös pasivadász a csaj. És így ketten… Húú!
Kár, hogy részemről elmaradt a tegnapi Robbie W. koncert. Most olvasgatom a szomszéd blogokat, micsoda őrület volt! A legviccesebb, hogy én csak úgy ímmel-ámmal szeretem Robbie-t, inkább anyukám az, aki nagyon búsul, hogy nem lehetett ott!

Robbie & Nicole
Most telefonáltak az állatkórházból, hogy a macskusz kicsit jobban van! Hurrá!
Szép napot mindenkinek!
Szomi vagyok. A macska egyre rosszabbul van, így még mindig nem tudták megműteni. Nagyon izgulok miatta!
Egyéként nincs semmi extra történés, minden a megszokott módján zajlik körülöttem.
Puszi!
A tesóm macskája délután kiesett az ablakból. Túlélt hat emeletnyi zuhanást. Rögtön bevittük az állatkórházba. Kapott egy sokktalanító injekciót, mert remegett, a szemei felakadtak, össze-vissza ugráltak, a pupillája gombostűnyi volt. Az orvos szerint ma már nem lesz altatható állapotban, részben a sokk miatt, részben az agyrázkódás miatt. A holnapi műtét során helyre teszik a mellső lábában a törött csontot, összerakják a széttört szájpadlását és felvarrják a leszakadt száját. Igen! Durva! Nagyon durva! Tehát most ott gyógyulgat a kórházban és valószínűleg csak pénteken hozhatjuk haza. Így elmarad a keszthelyi látogatás, de persze nem bánom, most a kis macskusz a legfontosabb. A kis hős cica!
Hívott az egyik barátnőm, hogy hétvégén sikerült neki ismét bepasiznia. Az előző pasija olasz volt, a mostani pedig brazil. Valahogy most az hozza leginkább lázba, ha külföldiekkel ismerkedik. Pár éve nekem is volt egy ilyen időszakom, arab és olasz pasi… Nem volt annyira különleges, csak kicsit izgibb volt, hogy szavakban nem igazán értettük meg egymást… De a kulturális különbségek előbb-utóbb kiütköznek és az már annyira nem ok. Juj! Jól elkanyarodtam a barátnőm story-jától. Nos! A barátnőm kérdezte tőle, hogy mivel foglalkozik. Meg is mondta neki a pasi, hogy van egy elég híres zenekara. Erre a barátnőm csak legyintett egyet, mondván, hogy persze, persze! Csajozós duma! Az együtt töltött éjszaka után a brazil fiú megadta neki az internetes oldalának a címét. A barátnőm pedig aznap délután meg is nézte az oldalt és leesett az álla. Tényleg van együttese és nem is akármilyen. Egy fesztiválon lépnek fel pl. a Deep Purple-lel, Santana-val, Sting-gel és a Black Eyed Peas-szel. A barátnőm most oda van meg vissza, csak kár, hogy mostanában nem fognak találkozni. Vagyis rosszul fogalmaztam, valószínű soha többet nem fognak találkozni. Azt mondja kalandnak nem volt rossz, főleg azzal az életszemlélettel, amit a kis brazilja tanított neki: Csodáld meg a napfelkeltét, örülj minden apróságnak, használd ki az élet nyújtotta lehetőségeket!
Nagyon jól telt a hétvégém! Szombat este megérkezett ‘Z’. Még nálam pezsiztünk, beszélgettünk. Volt miről, régen láttuk egymást. Éjfél körül leértünk Bed
Beach-re. Rengeteg ismerőssel találkoztam, többnyire jó volt a zene, tuti kis buli volt. Reggel még átnéztünk Coronitába is, 9 körül feküdtünk le aludni. Vasárnap délután kimentünk a Margit-szigetre, megebédeltünk a Holdudvarban. Igaz elég gyér volt a választék, de azért a rántott sajt tartárral fincsi volt. Utána sétáltunk, pihiztünk és napoztunk a Vadaskert mögötti réten. ‘Z’ 8 körül indult haza. Nem bántam meg, hogy nálam volt, régen volt ilyen jó hétvégém. Jövő hétvégén is találkozunk, mert Keszthelyre megyünk anyuval és ‘Z’ott lakik a közelben. Mikor lesz már péntek?