Ma délelőtt bementem anyu munkahelyére, mert előtte arra volt dolgom. Elmentünk ebédelni, én túrógombócot ettem. Ha már lúd, legyen kövér alapon dupla adagot rendeltem, ami négy darabot jelentett. De nem bírtam megenni… Jóllakott óvodásként, tényleg egy öt éves gyerek szintjére süllyedtem. Jobb elfoglaltság híján elkezdtem fénymásolgatni a kezem, de sokat kellett bíbelődni vele, mert mindig túl sötét lett. Már ott szórakozgattam vele egy jó tíz perce, amikor azt vettem észre, hogy egy pasi (nagyon jó pasi!) figyel. Rákvörösre pirultam egy szempillantás alatt. Amúgy is egy pirulós fajta vagyok, hát most… Na mindegy! A pasi pedig mosolyogva odaszólt: Nem tudtam, hogy a főnökasszonynak ilyen aranyos kislánya van! Mennyi idős vagy? 11? 12? Persze mindketten hangos nevetésben törtünk ki, majd beszélgettünk. Sajnos ’P'-nek komoly menyaszonya van (a jó pasik miért foglaltak mind?), de azért jó tudni, hogyha legközelebb bemegyek anyuhoz, akkor idióta fénymásolgatás helyett lesz kivel beszélgetnem.

‘Z’ holnap indul Horvátországba a haverjaival, úgyhogy most egy ideig leállunk a nyaralás tervezgetésével. Jobban mondva leállok. Én leállok! Ő? Hagyjuk inkább…

És én is elkezdtem csomagolni, holnap hajnalban irány a Balcsi! Naná, hogy két bőrönddel megyek öt napra! És így is majd’ megszakad a szívem, hogy nem viszek el minden hiper-szuper szükségeset!

Kedden jövök! Pussz!